Kiállítás a bécsi zsidóság történetéről
2007. július 12. 08:00
A bécsi zsidóság történetét levelek, fotók, náci dokumentumok segítségével bemutató kiállítás nyílt az osztrák fővárosban.
Korábban
Az osztrák főváros szívében, a bécsi Zsidó Múzeumban megnyílt kiállításon második világháborús anyagok is láthatóak, amelyek merő véletlenségből kerültek elő 2000-ben, amikor a bécsi Zsidó Közösség tagjai mintegy 800 dobozra és tucatnyi fából készült ládára akadtak rá, miközben egy épületet új lakók befogadására készítettek elő. Ekkor derült ki, hogy a dobozok és a ládák mintegy félmillió, a zsidóknak a náci uralom alatti életével foglalkozó okmányt tartalmaznak.
Ezeknek az okmányoknak egy része megtekinthető a kiállításon és velük együtt a jeruzsálemi levéltárakban a múlt század ötvenes évei alatt felgyülemlett anyagokból álló válogatás is látható. A kiállítás megtekintői láthatnak például egy zsidó asszonynak 1939-ben kiállított személyazonossági igazolványt, egy 1938-ban elkobzott zsidó javakról készült listát, sőt még egy 1898-ban megjelent, antiszemita gúnyrajzot tartalmazó újságot is.
Ausztria és Németország más zsidó közösségeivel ellentétben, a bécsi Zsidó Közösség a náci uralom idején is fennálltt, egészen 1942 októberének végéig. 1938 májusától gondját viselte zsidók tízezreinek és megszervezte kitelepülésüket, ám 1941 februárjától a nácik arra kényszerítették, hogy részt vegyen a megmaradt zsidóság deportálásában.
A kiállítás október 21-ig látogatható.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap