Elhallgatták az első atombomba élettani hatásait
2007. július 19. 13:00
A világ első atombombája komoly megbetegedéseket okozhatott Új-Mexikóban, ám az áldozatokkal eddig senki sem foglalkozott - állítja egy új, a a korabeli adatok elemzésén alapuló tanulmány.
Korábban
Az atomkor hajnala |
A robbantás után alig pár órával öt csoport mérte a sugárzási szinteket, és az eredményeik alapján már akkor kiderült, hogy a környéken élőket a megengedett sugárzási szint tízezerszerese érte. T. E. Widner, a CDC tanulmány szerzője szerint ha a tudósok és kutatók tudtak volna a sugárzás hatásairól, minden bizonnyal evakuálták volna a területet, még ha az veszélyeztette volna is a fegyver titkosságát.
A fegyver fontossága miatt ugyanis a Trinity robbantást teljes titokban hajtották végre. Az 1940-es években éppen ezért nagyon kevés információ kerülhetett napvilágra a sugárzás és a sugárfertőzések hatásairól. Az sem kapott nyilvánosságot, hogy a helyieket egyszer sem figyelmeztették a robbantás veszélyeire, és a területet egyáltalán nem evakuálták. A környéken élők így belélegezték a radioaktív levegőt, szennyezett ételeket ettek és sugárfertőzött tejet illetve vizet ittak. Az pedig még ennél is súlyosabb volt, hogy a robbantástól alig 25 kilométerre kukoricát termesztettek, amelyet aztán később az Államok egész területén eladtak - emeli ki a kutatás.
A helyszín ma évente kétszer látogatható, április és október első szombatján. Az egyórás túra során a látogatókat még ma is fél-egy millirem sugárzás éri, amely elhanyagolható ahhoz képest, hogy egy átlagos amerikai felnőttet évente 360 millirem sugárzás ér természetes és orvosi forrásokból.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap