A Napkirály szívétől Kádár koponyájáig

2007. augusztus 31.-Múlt-kor

Hallott már arról, hogy egy lelkes gasztronómus ette meg a Napkirály szívét? Rövid összeállításunkban a történelmi hírességek ismeretlen és elveszett testrészei nyomába eredünk.

Kezek és fejek

John Wilkes Booth nyakcsigolyái
John Wilkes Booth ugyan sikeres merénylő volt, de elmenekülni már nem tudott. 12 nappal Abraham Lincoln elnök meggyilkolása után tarkón lőtték és meghalt. Testét (végül) jeltelen sírba tették egy baltimore-i temetőben. A boncolás során azonban eltávolították a harmadik, negyedik és ötödik csigolyáját, hogy a kutatók hozzáférhessenek a golyóhoz. Booth gerincoszlopának ezen darabjai a washingtoni Orvostudományi Múzeum kiállítótermében láthatók.

Einstein agya

Halála előtt Einstein azt fontolgatta, hogy testét a tudománynak ajánlja fel. Sajnos kívánságát soha sem vetette papírra: amikor 1955-ben meghalt, családja el akarta hamvasztatni, de a halottszemlét végző orvos, Dr. Thomasd Harvey mást gondolt. Eltávolította a zseni agyát, majd ezt közölte a családdal is. Harvey 30 éven át őrizte Einstein agyát wichitai otthonában, Einstein rokonai természetesen nem voltak elragadtatva, amikor ez kiderült, de végül beleegyeztek, hogy az agyat 240 szeletre osszák fel, és a kutatók megvizsgálják. Ma minden szeletet tudományos intézményekben őriznek, a legtöbbet a Princeton kórházában. Einstein testét egyébként elhamvasztották, és egy titkos helyen szétszórták.

"Kőfal" Jackson karja

Thomas Jackson, a konföderációs csapatok tábornoka, onnan kapta becenevét, hogy az amerikai polgárháború idején mozdulatlan "kőfalként" ült a nyergében, miközben körülötte golyók süvítettek. Bátorsága (vagy vakmerősége) azonban nem hozott szerencsét neki: a chancellorsville-i csatában saját emberei lőtték meg a karján. A testrészt amputálni kellett, majd a levágott kart a virginiai Ellwoodban temették el. Nyolc nappal később "Kőfal" Jackson tüdőgyulladásban meghalt. Testét a virginiai Lexingtonban helyezték örök nyugalomra.

Richelieu feje

Richelieu 1642-ben halt meg, és a Sorbonne kápolnájában temették el. 1793-ban a forradalmárok meggyalázták a maradványokat, akik lefejezték a tetemet, mielőtt a Szajnába dobták. A történet köré egy rendkívül színes legenda szövődött, amely szerint a bebalzsamozott fejet egy sans-culotte szerezte meg. A testrész végül hosszú hányattatás után III. Napóleonhoz került, aki - állítólag - 1866-ban Sorbonne kápolnájának kriptájában helyeztette el. A náci megszállás alatt Göbbels tett kísérletet a koponya felkutatására, mivel abban bízott, hogy a maradvány segítségével jobban maga elé tudja idézni Richelieu emlékét. A kardinális fejének misztikus sorsa több író fantáziáját megmozgatta. Ugyanakkor a közelmúltban lezajlott restaurálási munkák során  semmiféle rejtélyes üreget nem találtak.

Xavéri Szent Ferenc keze

A spanyol szerzetest a portugál király küldte téríteni Ázsiába a 16. század elején. Sikeres tevékenysége mellett Xavéri Ferenc roppant népszerű volt, és 1552-ben bekövetkezett halála után földi maradványai is azzá váltak. Az évek elteltével és több exhiumálás után testéből alig maradt valami. Bal kezének egyik fele az indiai Cochinban, másik fele pedig a malayziai Malaccában található. Egyik karja Rómában látható, belső szerveit pedig különböző városokban őrzik. A maradék az indiai Goában fekszik.

Napóleon pénisze

A száműzött császár 1821. május 5-én hunyt el, az orvosok másnap több szemtanú jelenlétében boncolták fel. A szemtanúk szerint a test épen maradt, de egy Ange Vignali nevű papnak mégis sikerült egy darabot elhoznia a császár testéből. 1916-bam Vignali örökösei eladtak egy Napóleon tárgyait tartalmazó gyűjteményt, amelybe állítólag Napóleon pénisze is beletartozott. Bár senki sem tudja pontosan, hogy valóban Napóleon férfiasságáról van-e szó, mégis rengeteg pénzt fizettek érte. Jelenleg egy amerikai urológus tulajdonában van.

Oliver Cromwell feje

Az angol trónt bitorló puritán 1658-ban halt meg, de testét két évvel később a visszaállított angol monarchia exhumáltatta, felakasztotta, majd egy jeltelen sírba vetette. Fejét elrettentésül lándzsára tűzték, és 20 évig lógott a Westminster Hallban. Aztán egy kis múzeumba került, amely 1814-ben eladta Josiah Henry Wilkinsonnak. Cromwell fejét csak 1960-ban temettél el egy cambridge-i kápolnában.

Ulrike Meinhof agya
A német Vörös Hadsereg Frakció (RAF) nevet viselő szervezet egyik alapítója a hivatalos jelentések szerint 1976. május 9-én lett öngyilkos. A nő börtöncellája ablakára kötötte fel magát egy széttépett törülközőből font kötélre. Sokáig nem tudták eltemetni, ugyanis egyetlen önkormányzat sem látta volna szívesen a terrorista helyi kultuszát. Az csak 2002-ben derült ki, hogy az 1976-os temetés során Meinhof agya nem került a sírba. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy Peter Zeis államügyész még életében agyműtétet akart végrehajtatni Ulrike Meinhofon, mert szerinte a nő valószínűleg egy betegség miatt lett terrorista. Meinhof lánya, Bettina Röhl hosszan tartó nyomozás után jött rá, hogy az agyat évtizedekig formalinban őrizték, majd azt a stuttgarti államügyészség határozata értelmében elhamvasztották és 2002-ben a test mellé temették.

Szívek és genitáliák

Raszputyin pénisze
Arról mi is beszámoltunk, hogy a legújabb verzió szerint sokan a brit titkosszolgálat kezét látják a misztikus meggyilkolásában. Egyes vélemények szerint az 1916. december 29-én megölt férfit a gyilkosai kasztrálták is, ám a hivatalos boncolási jelentés érintetlen genitáliákat írt le. Az 1920-as években aztán a párizsi orosz emigrációban feltűnt Raszputyin pénisze, amelyet egy fadobozban tartottak. Raszputyin lánya, Marie ezt felfedezve magának követelte a testrészt, és azt egészen 1977-es haláláig őrizte. Egy nem sokkal később tartott aukció során aztán az derült ki, hogy ez valójában csak egy tengeri élőlény darabja volt. 2004 óta aztán a pétervári szexmúzeum kollekciójának lett a kincse Grigorij Raszputyin "igazi" hímtagja, amelyet a múzeum tulajdonosa egy ismeretlen francia gyűjtőtől vásárolt meg.

Tycho Brahe orra

A híres asztronómus és alkimista Brahe (1546-1601) fiatal korában egy párbaj során vesztette el orrát. Minderre 1566 karácsonyán került sor, több napos ivászat után, amikor egy táncmulatság során a Rostocki Egyetem tanuló 20 éves fiú szembekerült Manderup Parsbjerg dán nemessel. Az ennek következtében vívott rövid párbajban a férfi orrát levágták, és ő ekkortól egészen élete végéig egy aranyból és ezüstből készített, hússzínűre festett műorrot hordott. 1901-ben sírja felnyitásakor orvosszakértők eredtek a legenda nyomába, ám a kutatók a koponyán arany és ezüst helyett réznyomokat találtak. Egyes történészek szerint ez arra utalhat, hogy a férfinek több műorra is lehetett, így egy rézből készített darab könnyebb és praktikusabb lehetett az arany változatnál.

Morus Tamás feje

VIII. Henrik korábbi tanácsadóját 1535-ben fejezték le, mert az uralkodót azzal dühítette fel, hogy kétségbe vonta a Boleyn Annával kötött házasság törvényességét. A fejet akkor lándzsára tűzve állították ki a London Bridge mellett. Lánya, Margaret Roper azonban kikönyörögte az őröktől, hogy adják neki a fejet, és azt hazacsempészte. Apja fejét fűszerek közé rejtette, ám rokonai besúgták, és ezért ő is börtönbe került. Margaret 1544-ben hunyt el, és Tamás fejét vele együtt temették el. 1824-ben a sírt felnyitották és a fejet évekig kiállították.

A Napkirály szíve

A francia forradalom során nyitották fel és fosztották ki az egykori uralkodó sírját. Ekkor lopták el XIV. Lajos bebalzsamozott szívét is, amely később többszöri adásvétel után jutott William Buckland birtokába. Az ételkísérletekben jeleskedő férfi nem finnyáskodott: a vásárlás után nem sokkal, egy karácsonyi vacsotán sok babbal körítve megette a szívet.


Hitler heréi

Lev Bezimenszkij szovjet orvos egy 1967-es könyvben örökítette meg, hogy 1945-ben részt vett Hitler boncolásán, és akkor azt vette észre, hogy az egykori Führernek csak egy heréje volt. A férfi később elismerte, hogy ebből egy szó sem volt igaz, és ezt támasztja alá az is, hogy a diktátor élete során az orvosi vizsgálatok egyike sem erősített meg hasonló rendellenességet. Mindez inkább a brit propaganda hatásának tekinthető: 1939 után ugyanis a brit titkosszolgálat utasítására született meg a "Göringnek csak egy golyója van" című gyermekdal, amelynek egyik sora arról szól, hogy Hitlernek meg két kicsi. A szerepek később megcserélődtek, és Hitler vált a nóta főszereplőjévé.

Szent István ereklyéi

Az 1083-ban szentté avatott uralkodónk ereklyeként tisztelt csontmaradványainak hányatott sors jutott. A székesfehérvári bazilikából, ahová temették, a holttestet először 1061-ben, az utolsó pogánylázadáskor emelték ki. Valószínűleg ekkor választották le a testről a jobb kart. A kézfejet, a Szent Jobbot a róla elnevezett apátságban helyezték el. A leválasztott karcsont egy részét Könyves Kálmán ugyancsak oda vitette, ahonnan az később a pálosok lviv-i (lembergi) kolostorába került.

Egy másik karrész a 15. században került mai helyére, a bécsi Szent István protomártírról elnevezett székesegyházba. A Szent István-relikviákat valószínűleg a török elől menekítették az akkor független Raguzába. A Szent Jobbot 1770 táján Mária Terézia hozatta vissza, s Székesfehérvárra vitette. Van olyan vélemény is, hogy az egész csontvázat a tatárok elől menekülő IV. Béla vitte magával Raguzába, s a jobb kézfejet is itt választották volna le. Akárhogy történt is, valamennyi Szent István-ereklye sorsa kalandos. Ilyenek Aachenben, Rómában, Pozsonyban vannak. Az ereklyék hitelessége körül is sok a bizonytalanság.

Kádár János koponyája

Kádár János - eredeti nevén Csermanek János - 1912-ben született. Az MSZMP főtitkáraként 1956-1988 között a szocialista diktatúra első embere volt. Az ő nevéhez fűződik többek között az 1956-os forradalom leverése, valamint az azt követő megtorlások, kivégzések. Kádár Budapesten, 1989. július 6-án halt meg. Idén májusban ismeretlen tettesek elvitték Kádár János földi maradványait a fővárosi Fiumei úti temetőből. A sírok márvány előlapját levették, a föld egy részét kihányták, a fémkoporsót kivágták. A rendőrség közleménye szerint a Kádár felesége hamvait tartalmazó urnának is nyoma veszett.