Norvégok támogatják a zalaegerszegi földhőmúzeumot
2007. szeptember 10. 08:00
Európában egyedülálló földhőmúzeumot építenének Zalaegerszegen; az új intézmény megvalósítására a Magyar Olajipari Múzeum a Különleges európai értékek címmel meghirdetett norvég programra adott be pályázatot.
Korábban
A Magyar Olajipari Múzeum jelenleg elsősorban szabadtéri kiállítóhelyén tudja bemutatni az olajipar tárgyi emlékeit. A történelmi Magyarország területén 70 évvel ezelőtt megindult olajtermelés és szénhidrogén-bányászat jelentős dokumentumainak, tárgyi emlékeinek többségét a múzeum központi épületében, elraktározva őrzik.
A két szintesre és több mint 5000 négyzetméteresre tervezett épületet a földhő hasznosításával üzemeltetnék, az elképzelések szerint a múzeum mellett épülő földhőtelep látja majd el a létesítményt energiával. Az olajkutatás során ugyanis számos helyen tártak fel melegvizet Zalában, a megye területe alkalmas a föld hőenergiájának hasznosítására, amit az új épületben be is tudnának mutatni - tette hozzá Tóth János.
Az épületben továbbképzéseket tartanának, a látogatók pedig a gyakorlatban is megnézhetnék az energiatelep működését. Amennyiben sikerrel pályáznak a támogatásra, 2009 elején kezdődhet el a beruházás, és várhatóan 2011 őszén fejeződik majd be - mutatott rá az igazgató.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap