Emlékművet kapnak a náci népirtás fekete áldozatai
2007. szeptember 20. 12:00
Németországban első alkalommal állítanak emlékművet a nácizmus színesbőrű áldozatainak: egykori háza mellett egy Stolpersteine emlékezik majd Mahjub bin Adam Mohamed életére.
Korábban
A projektet vezető Gunter Demnig a Guardian című brit lap tudósítása szerint 12 ezer hasonló követ szeretne elhelyezni Németországban, és az akció eddig sikeresnek mondható. Egyedül München városa utasította vissza a hasonló kövek lerakását, mondván az csak fokozná az antiszemitizmust.
De kire is emlékeznek? A Tanzániában született Bin Adam 10 éves korában lépett be a gyarmati kelet-afrikai adminisztrációba, majd később a német hadseregben szolgált. 1929-ben költözött Berlinbe, ahol szinte azonnal összeütközésbe került a hatóságokkal, akik megtagadták, hogy a korábbi szolgálataiért járó összeget kifizessék neki. Bár kérését elutasították, mégis a maradás mellett döntött: pincérként hotelekben dolgozott, illetve filmekben is statisztált.
Egy német nőt, Maria Schwandert vett feleségül, és három közös gyerekük született: Adam, Annemarie és Bodo. A családja azonban afférjai és az azokból született törvénytelen gyerekei miatt nem volt hosszú életű. 1941-ben "fajok közti házasságszédelgés" vádjával letartóztatták és a sachsenhauseni koncentrációs táborba vitték, ahol 1944 novemberében halt meg.
Az emléktáblát a berlini Brunenstrassén álló háza mellett helyezik majd el, és ezzel párhuzamosan jelenik meg az életéről Marianne Bechhaus-Gerst Őszintén a halálig című könyve. A mű egyben a Harmadik Birodalom feketék elleni fellépését is bemutatja az erőszakos sterilizálásoktól a kivégzésekig.
A 20. század elején a németeknek kiterjedt gyarmatai voltak Afrikában, és amint azt a könyv is bemutatja, a német orvosok gyakran végeztek emberkísérleteket a helyi lakosságon. Az első világháború után aztán amikor a franciák elfoglalták a Rajna-vidéket, sokszor gyarmati fekete katonák vonultak fel a megszálló csapatokban. Ennek eredményeként több száz színesbőrű gyerek született a térségben, akiket később a hitleri propaganda áldozataiként üldöztek: 1937-ben egy tisztogatási akció keretében összegyűjtötték őket, majd altatás nélküli erőszakos sterilizálást hajtottak végre rajtuk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap