Renoválásra vár a Vértes egyik legjelentősebb műemléke

Kevesen tudják, hogy a Vértes hegység bővelkedik látnivalókban, műemlékekben. Közülük is kiemelkedik a sok viszontagságon keresztülment majki műemlékegyüttes.

A premontreiektől a kamalduli rendig

Majkpuszta a mai Oroszlány határában található, elnevezését illetően többfajta elmélet létezik, Kiss Lajos például a szláv Moyk személynévből eredezteti. A középkorban a premontrei rend prépostsága állt a területen, amelyet 1235-ben a Csák nemzetség Szűz Mária tiszteletére alapított. Az egykori premontrei templom az 1959-es Vértes útikönyv szerint román stílusú, kétsoros, tizenkét oszloppal ellátott háromhajós építmény volt, a hajók hossza a szentélyig kb. 42 méter, a templom szélessége pedig kb. 22 méter volt. A déli oldalon a kolostor támaszkodott a templomra.

A túróci prépostság 1282-es alapítólevele gazdag, és virágzó helyként említi, amit az is bizonyít, hogy hiteles helyként is működött. A virágzást annak köszönhették, hogy IV. Béla támogatta a premontrei rendet, hogy a Csákok kedvében járjon. Királyaink amúgy is szívesen időztek a Vértesben, az ott található várakban (Tata, Gesztes), Zsigmond király és felesége 1388-as majki látogatásáról pedig konkrét források is tanúskodnak.

A prépostság később a huszita háborúk, majd a török hódítás idején elvesztette jelentőségét, sőt utóbb meg is szűnt. A török megszállás idején a lakók elmenekültek, Majk a tatai uradalom része lett. Ezek után gyakori tulajdonosváltások következtek, amíg 1727-ben fraknói gróf Esterházy József (övé volt a közeli oroszlánkői vár) meg nem vásárolta. Az erdőkkel övezett Majkpuszta területe a Magyar Kastélylexikon tanúsága szerint ekkor 1200 holdat tett ki, a birtokot szántóföldek, rét, legelő, erdő, 3 malom, halastó, valamint a régi kolostor, és a templom romjai alkották.

Esterházy a birtokot 1733-ban a kamalduli rendnek adományozta, majd a remeteség építéséhez vörös márványt, fát, munkásokat, sőt pénzt is biztosított. A Nepomuki Szent János tiszteletére emelt monostor alapítólevele 1733. július 28-án kelt, a kamalduli szerzetesek a birtokért cserébe évi 157 mise szolgáltatását vállalták. Az építési munkálatok ugyanebben az évben kezdődtek, a terveket a híres bécsi Franz Anton Pilgram készítette el.

Ráférne a tatarozás

A rendházat 30 éven át építették, de soha nem készült el teljesen: a tervezett 20 cellaházból például csak 17 valósult meg. A munkálatokat több nemesi és főnemesi család támogatta, az ő címerüket a remeteházak homlokzatán helyezték el. A templom 1753-1770 között épült Pilgram tervei szerint, de már Fellner Jakab, a hazai barokk legjelentősebb építőművésze fejezte be. Az épületegyüttesen 1771-ig folytak a munkálatok, az épületen kívül a zarándokok részére 1746-57 között emeltek egy barokk stílusú Szűz Mária kápolnát is.

A kolostor azonban nem volt hosszú életű, már az 1771-es komáromi egyházlátogatási jegyzőkönyvben elmarasztalták a barátokat, ezután számos legenda keringett erkölcstelen életmódjukról. A közeli Oroszlány szlovák telepesei ráadásul evangélikus vallásúak voltak, és rossz szemmel nézték a rend működését.

A végső szót azonban II. József mondta ki, aki 1782-ben feloszlatta az oktató-, illetve betegápoló tevékenységet nem végző szerzetesrendeket. A barátok így szétszeledtek, egyesek itáliai remeteségekbe, mások pedig a szomszédos egyházmegyékbe költöztek. Majkpuszta ezután a kincstár kezelésébe került, az ingóságokat és a kegytárgyakat széthordták, így került például a sors furcsa fintoraként a főoltár, a szószék és a 4 karzattartó oszlop az oroszlányi evangélikus templomba.

A posztógyártól az úttörőtáborig

A majki templom hamarosan egy villámcsapás következtében teljesen leégett. 1806-ban Esterházy Károly vásárolta meg az épületegyüttest, aki Mauthner Ádám és Kadischa Joachim szűr-, és posztógyártó cégének adta bérbe; ezzel Majkon alakult ki a környékbeli ipar egyik első kezdeménye, és a cellákban a gyár munkásai laktak családjukkal. A posztómanufaktúra jövedelmezően működött, főleg amiatt, hogy a napóleoni háborúkban nagy volt a kereslet szövetekre, vásznakra. Több bérlő-, és tulajdonosváltozás után az 1848-49-es szabadságharc alatt a foresteriában volt a császári csapatok főhadiszállása.

A birtok életében gyökeres változást jelentett, hogy 1856-ban Esterházy Móric Miklós örökölte meg az uradalmat. Az egykori rendházat vadászkastéllyá alakította, a munkálatokhoz felhasználta a premontrei monostor meglévő köveit is. A tavon fürdőházat alakítottak ki, a kastély körül angolkertet hoztak létre növényritkaságokkal, az egykori remeteházakba pedig a cselédség költözött. A belső udvaron egy reneszánsz stílusú kutat helyeztek el.

Később az Esterházyak állandó lakhelyüket is itt rendezték be, a nyarakat csákvári kastélyukban töltötték. A II. világháborúban az épületegyüttes sokáig nem szenvedett komolyabb kárt, még az 1944. december 24-i általános támadás alatt sem. Később azonban mégis leégett az északnyugati szárny, ekkor semmisült meg a család levéltára, a berendezést pedig a szovjetek, és a helyi lakosság hordták szét.

A háború után a grófné és testvére 1973-ig az egyik cellalakásban maradt, a család többi tagját 1951-ben Heves megyébe telepítették ki. A kastélyt 1946-50 között a Magyar Írónők Köre vette bérbe, akik alkotóházat működtettek a falak között, a remeteházakat pedig lakóházként hasznosították. A tó partján halászcsárda nyílt, a hely a környékbeliek kedvelt kirándulóhelye lett. A terület később úttörőtáborrá, majd munkásszállóvá avanzsált, ezután az épületegyüttes gazdátlanul, üresen állt.

A felújítást először az 1970-es évek végén vették tervbe, majd 1982-86 között a remeteházakat hozták rendbe. A kastély emeletének baloldali részét végül 1992-ben építették újjá. Utólag visszanézve kész csoda, hogy Majk megmaradt, hisz a 80-as években a közeli bánya összeomlással fenyegette az épületeket. A remeteség egy részét jelenleg idegenforgalmi célokra hasznosítják, a refektóriumban kiállításokat, koncerteket rendeznek. A teljes rekonstrukció azonban még várat magára, a kastély meglehetősen rossz állapotban van, és a cellaházakra is ráférne egy újbóli felújítás.