Becsábítanák a diákokat a múzeumokba
2007. október 31. 16:00
Míg tavaly országosan 11,6 millió látogatója volt a múzeumoknak, a szaktárca 2013-ra azt szeretné elérni, hogy 15 millió érdeklődő, köztük a jelenleginél több diák látogasson el az intézményekbe.
Korábban
Azt szeretnék elérni, hogy 2013-ra akár 15 millió látogatója legyen a múzeumoknak, s 45-50 százalékot érjen el a diákok aránya. Ezt a célt próbálják meg az elkövetkező évek programjaival támogatni - tette hozzá Schneider Márta.
Példaként említette egyebek mellett, hogy az Alfa plusz program keretében a múzeumok iskolabarát fejlesztésére, az oktatás és képzés szerepének erősítésére európai uniós forrásból csaknem 3,4 milliárd forintot lehet megpályázni gyermekközpontú, látványközpontú, illetve virtuális múzeum kategóriában. A szakállamtitkár hangsúlyozta, hogy a következő évtől kiemelt hangsúlyt kívánnak helyezni a kulturális vidékfejlesztésre is, így a helyi közösségek identitásának megőrzését elősegítő programokra, valamint az emlékházak-tájházak komplex megújítására.
Vonzóbb külsővel: a megújult Mátra Múzeum Gyöngyösön |
Emlékeztetett arra, hogy az Alfa-program, amelyet 2004-ben indított útjára a tárca, nem csupán egy infrastrukturális megújítási program, hanem a múzeumi tartalmi munka és tevékenység szemléletváltó programjaként indult el. Schneider Márta elmondta, hogy a program középpontjában az állandó kiállítások megújulása áll, erre fordították a legnagyobb összeget: az elmúlt négy évben 1,2 milliárd forintnyi állami forrással támogatták a vidéki múzeumokat. Ebből az összegből 18 új állandó kiállítás jött létre és 20 állandó tárlat újult meg - tette hozzá.
A szakállamtitkár az Alfa-program eredményei között említette a nagy nemzetközi kiállításokat, valamint az állományvédelmi programot, amelynek célja a múzeumi műtárgyvédelem. Az utóbbi célra 2003-2006 között több mint 300 millió forintot fordított a minisztérium - közölte. Schneider Márta a sajtótájékoztatón bemutatta a program első három évének eredményeit összegző, Múzeumok változásban című kötetet, amely 35 múzeumot, helytörténeti gyűjteményt, illetve kiállítóhelyet mutat be. Mint mondta, a 2008-as programok forrásai rendelkezésre állnak a 2008-as költségvetésben, kiegészülve uniós fejlesztési forrásokkal.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap