Mozikban a Tudor marketing győzelme
2007. november 22. 12:00
Csütörtöktől a magyar mozikban is látható az I. Erzsébet angol királynő életéről készített Elizabeth folytatása, az Aranykor. Az igen színesre, ám kevésbé hitelesre sikerült alkotás nem tudott túllépni saját árnyékán.
Korábban
A látványtervezők győzelme a cselekmény felett
Shekhar Kapur indiai rendező tíz évvel ezelőtt készítette el nagy sikerű alkotását Erzsébet angol királynő hatalomra jutásáról, a katolikusok és protestánsok közti politikai cselszövések és ármányok világáról. A sötétre és igen hidegre sikerült alkotás - bármennyire is hiányoznak belőle a hiteles elemek - a székbe szögezte a nézőt, és lenyűgözően vázolta fel a mai napig az egyik legnagyobb angol uralkodó fiatalkorát.
A film ugyanis még elődjénél is messzebb került az árnyalt, hiteles valóságábrázolástól, amit már a bevezető igen sarkosra sikerült feliratai is megelőlegeznek. A történet és az elkerülhetetlen cselszövések a későbbi korok romantikus lelkületű szépíróinak fantáziájába illően érzékeltetik Stuart Mária tragédiáját, Sir Walter Raleigh színre lépését, vagy épp az Escorialba visszahúzódó, a filmvásznon luciferi jelleget öltő II. Fülöp világát, illetve az Armada lélegzetelállító behajózását.
Mindezen felülemelkedve persze még mindig az a helyzet, hogy a film mitikus mondanivalója túl messze került a valóságtól, mintha csak a forgatókönyvírók az Erzsébet uralkodásának végére kialakult politikai marketing-szólamokból dolgoztak volna. Kapcsolódó cikkünk Hollywood és a történeti hitelesség viszonyáról.
A beszéd is azt tükrözi, amit a királynő egész élete: Erzsébet ugyanis hatalomra jutásától kezdve ügyelt arra, hogy milyen képet alakít ki másokban. Nyilvános megszólalásait gondosan megírták, megszerkesztették, majd jelentették meg és terjesztették igen széles körben. A királynő ugyanilyen gondosan felügyelte, hogy ki, mit és hogyan nyilatkozik róla, és a negatív véleménnyel fellépőket hamar elhallgattatták. Derek Wilson angol történész szerint Elizabeth udvara a modern politikai PR előfutára volt, mert maximálisan kiaknázott minden lehetőséget, ami sikeres uralkodásából következett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap