Hétvégi várkalauz: Pécsvárad
2008. január 4. 14:00
A Dél-Duntántúl legmagasabb csúcsa a 682 méter magas Zengő, régi nevén Vashegy vagy Mons Ferreus. Déli lábánál terül el a ma négyezer lelket számláló, történelmi emlékekben gazdag Pécsvárad. A kisváros nyugati részén, egy lankás dombtetőn találhatjuk meg a hajdan volt megerődített bencés monostor épületét, melyet 1988-ra tártak fel és állítottak helyre.
A több fontos útvonal találkozásánál fekvő helyet szemelte ki az államalapító István király arra, hogy kolostort építtessen az ország keresztény hitre térítésében nagy szerepet játszó bencés szerzetesek számára. A felszentelésre 1015. augusztus 15-én került sor. A hagyomány szerint első apátja Asztrik volt, aki Rómából elhozta a koronát ura számára. Szent István a monostor ellátására több mint 30 falut rendelt, és utódai is bőkezű adományokkal látták el a rendházat.
1923-as képeslapon |
A régészeti feltárási és restaurálási munkálatok 1958-ban kezdődtek meg, és három évtizeden át folytak. A látogató ma megtekintheti a középkori monostor napvilágra hozott romjait, az altemplom freskóit, a vártemplomot, az állandó kiállításokat. Mindezeken túl a helyreállított épületszárnyakban szálloda is működik.
Megközelítés
Pécsvárad a Google Térképeken
Látogasson Pécsváradra!
Web: www.civertan.hu
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap