Utálták egymást a szövetséges parancsnokok
2008. január 4. 18:00
Szövetségesek, fegyvertársak voltak, a közös harc idején megpróbáltak felülemelkedni személyes ellenérzéseiken, ezek azonban évekkel később is megmaradtak.
Korábban
Montgomery ezzel szemben így nyilatkozott Ike-ról: "A történelem úgy fog emlékezni rá, mint jó parancsnokra, de a terepen nem ért semmit. Nem volt tapasztalata ebben. Jól láttam a kezdetektől. Derék fiú volt, de nem katona". Monty jobbnak tartotta magát Eisenhowernél minden katonai vonatkozásban. Tény, hogy neki több tapasztalat volt, harcolt már az első világháborúban is és a másodikban okos taktikázással győzte le el-Alameinnél Rommel tábornagy páncélosait. Winston Churchill brit miniszterelnök hálás volt neki, de ő sem szerette. "Ha vereséget szenvedett, keményen viselte, ha győzött, kibírhatatlan lett" - mondta róla.
Az Ike és Monty közötti ellentétek állítólag az ő találkozásukkor, 1942-ben születtek, amikor az angol arra kérte az amerikaiat, hogy oltsa el a cigarettáját. Montgomery saját miniszterelnökét is leckéztette: "Én nem iszom, nem dohányzom, és száz százalékos formában vagyok" - mondta neki némi célzással, mire a replikáiról is híres Churchill szivarjának füstjén keresztül így tromfolt: "Én dohányzom, iszom és kétszáz százalékos formában vagyok."
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap