2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Jövedelmező lett a prágai vár üzemeltetése

2008. február 10. 13:00

A közgazdász Václav Klaus elnökségének öt éve alatt máris nyereséges és jó menő "céggé" alakította át a Hradzsint, amely a vén Európa egyik legnagyobb és jó karban lévő várrendszere.

Míg 2002-ben, Havel regnálásának utolsó évében az állami költségvetés 90 millió koronával segítette a vár működtetését, addig 2006-ban ez 130 millió korona volt. Tekintetbe véve az inflációt az összegek között nincs lényeges különbség. Klaus idején azonban lényegesen megugrott a Hradzsin látogatóinak száma, s hasonló mértékben emelkedtek a bevételek is.

Összehasonlításul: 2002-ben 1,3 millió látogatót fogadott a vár, míg 2006-ban már 2,25 milliót. A tavalyi adatok még nem ismertek, de az előzetes információk szerint további növekedést tapasztaltak. Mindez természetesen a belépőkért beszedett összegeken is meglátszik: 2002-ben ez 158 millió, míg 2006-ban 248 millió koronára rúgott. Nagyon megugrott a Hradzsin teljes bevételeinek az összege, s 300 millió koronáról a négy év alatt 600 millióra emelkedett.

"Csak annyi történt, hogy az új vezetés másképpen kezeli a Hradzsint. Most menedzseri a hozzáállás" - kommentálta a helyzetet Petr Hájek, a cseh államfő szóvivője. Václav Klaus mindjárt hivatalba lépése után meghirdette a "nyitott Hradzsin" programot. Bár sokan eleinte fenntartással fogadták, mert az hitték, hogy Klaus valamiféle "Disneylanddé" süllyeszti le a cseh királyok egykori székhelyét, a program nem ebbe az irányba vitte a változásokat.

A változások lényege, hogy a korábbiaknál sokkal vonzóbb és szélesebb tömegeket megmozgató kiállításokat, rendezvényeket tartanak a várban, nyitottak a várkertek és több, korábban zárt terület látogatható. Új ismeretterjesztő útvonalak is születtek, amelyek a gyermekes családok számára is nagyon vonzóak. Az érem másik oldala, hogy például fizetéses lett a híres Aranyutcácska. "Ez volt az egyetlen lehetőség, hogy szabályozzuk a kis utca látogatottságát" - állítja Hájek.

"Korábban elég volt két-három óra, hogy megnézzük a legérdekesebb dolgokat, s aztán elmentünk sörözni. A nagy kiterjedésű épületegyüttesben most már hosszú sétákat is lehet tenni, pihenni lehet a parkokban és közben a sörözés is megoldott" - foglalta össze a változásokat egy idegenvezető.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár