Előkerült a felvidéki kitelepítettek névjegyzéke
2008. február 11. 11:00
Popély Árpád történész megtalálta a lakosságcsere keretében, valamint a háborús bűnösség ürügyén áttelepítésre kijelölt magyarok csaknem teljes névjegyzékét.
Korábban
`Az 1946. február 27-én aláírt lakosságcsere-egyezmény arra hatalmazta fel Csehszlovákiát, hogy annyi szlovákiai magyart telepítsen Magyarországra, amennyi Magyarországi szlovák önként jelentkezik a Csehszlovákiába való áttelepülésre. Ezen felül jogot szerzett arra is, hogy egyoldalúan áttelepítse a szlovák népbíróságok által háborús bűnösnek minősített magyarokat`.
|
"Magyarország kezdetben ellenezte mind az egyoldalú kitelepítést, mind a kényszerű lakosságcserét, ám a nagyhatalmak nyomásának engedve - és tekintettel arra a körülményre, hogy Csehszlovákia megkezdte a felvidéki magyarok kényszermunkára deportálását - tárgyalni kényszerült a lakosságcseréről", végül aláírta az egyezményt, amelynek értelmében 1947 áprilisától 1948 decemberéig megközelítőleg 90 ezer szlovákiai magyart telepítettek át Magyarországra, ahonnan a helyükre 72 ezer szlovák települt át Csehszlovákiába.
Benesék tervei szerint azonban "jóval nagyobb méreteket öltött volna a magyar lakosság kitelepítése", s noha a csere a paritás elvére épült, a csere keretében kijelölt magyarok száma mégis tízezerrel több volt annál, amennyiben megállapodtak. Csehszlovákia eredetileg azzal számolt, - és a hivatalos propaganda is ezt hirdette - hogy Magyarországon négy-ötszázezer szlovák él, és így majd több százezer szlovák érkezik a szlovákiai magyarok helyére.
"Ehhez képest nyilvánvalóan csalódást jelentett, hogy csak 95 ezren voltak" a szlovákiai áttelepülésre jelentkező szlovákok, akik közül végül csak 72 ezren szánták el magukat, hogy Szlovákiába költözzenek, jóllehet, az ő soraikban a csehszlovák hatóságok nyílt toborzást folytathattak: a kényszerűen Magyarországra települő, a lényegesen módosabb felvidéki magyarok házaival, földvagyonával csábíthatták el őket Magyarországról.
Csehszlovákia jogot szerzett arra, hogy egyoldalúan kitelepíthesse azokat is, akiket a népbíróságai háborús bűnösnek nyilvánítottak. Sokakat csak azért, mert "1938-ban részt vettek a községükbe bevonuló magyar honvédek fogadásán, vagy magyar pártok, szervezetek tagjai voltak. A háborús bűnösként áttelepítendők listájára mégis már 1946 augusztusában 23 ezer személyt vettek fel, ami családtagokkal együtt 75 ezer embert jelentett. Itt is aránytalanul nagy az eltérés. Nyilvánvalóan nagy részüknél hiányzott az elmarasztaló bírósági ítélet" - mondta a történész.
Popély azt is jelezte: a most fellelt névjegyzék tanúsága szerint a kitelepítésre kijelölt magyarok száma 181 ezer volt, de mert "a névjegyzékek feldolgozása még folyamatban van, az eddigi vizsgálatokból azonban máris arra következtethetünk, hogy az áttelepítésre kijelöltek (magyarok) száma" ennél is több volt: "megközelítőleg 185 embert terveztek Magyarországra telepíteni" a homogén cseh-szlovák nemzetállamot álmodó csehszlovák politikusok.
(Múlt-kor/MTI)
Címkék
Legfrissebb
Legolvasottabb
Legvitatottabb
Legfrissebb címkék
Leggyakoribb címkék
festészet
gasztronómia
hadtörténet
Hollandia
holokauszt
Izrael
kastélyok
kereszténység
kiállítás
könyvtár
Latin-Amerika
Lengyelország
Magyarország
művészet
régészet
rekonstrukció
reneszánsz
Románia
Spanyolország
színművészet
várak
videó
zsidóság
Történelmi adattárak
szeptember 7.Mai évfordulók
Játsszon!
[origo] Legfrissebb
- Restaurálják a nagyváradi színház "időkapszuláját"
- Foltmentesen világító utcai lámpákat mutattak be Tatabányán
- Az időjárás 150 milliárd forint kárt okozott a mezőgazdaságnak
- Az EU-miniszterek rábólintottak a pénzügyi felügyelet megújítására
- Az internetszolgáltatók állíthatják meg a kalózkodást a U2 menedzsere szerint



