Magánalapítvány kezében az Esterházy-kastély
2008. április 2. 17:00
A kismartoni (eisenstadti) Esterházy-kastély igazgatását 2010-től teljes egészében az Esterházy-vagyon működtetésére 2002-ben létrehozott magánalapítvány veszi át.
Korábban
A burgenlandi tartományi székhelyen, Kismartonban tartott sajtóértekezletén Ottrubai István közölte, hogy úgy döntöttek: nem kívánják meghosszabbítani a tartománnyal a kastély Haydn-termére kötött bérleti szerződést, amely jövő év végén jár le.
A szakítás hátterében bizonyára a kastély építészeti felújításával és fejlesztésével kapcsolatos, régóta feszülő vita húzódik meg. Bár tavaly év végén sikerült megállapodásra jutni a Joseph Haydn születése kétszázadik évfordulójának 2009-es méltó megünnepléséhez kötődő munkálatok fokozatos megvalósításáról, a tartományi kormány március közepén túlzónak minősítette és elvetette az alapítvány által az `első felújítási szakaszra` előreterjesztett konkrét tervet.
Jelezte, hogy a jövő év végéig érvényben lévő bérleti szerződés garantálja a Haydn-emlékév programjainak lebonyolítását, ám utána "haladéktalanul nekilátunk a jövő megtervezéséhez". Ottrubai megjegyezte, hogy feladatuknak tekintik új kooperációs partnerek felkutatását is.
Az Esterházy-vagyont működtető alapítvány tavaly azt közölte, hogy összesen százharminc millió eurót szeretne fordítani a részben a nagy zeneszerző születésének évfordulójához időzített felújításokra. Az elképzelés az volt, hogy az összegből hatvanat-hetvenet költenek magának a kismartoni kastélynak a helyreállítására, a többiből korszerű pannóniai szépművészeti múzeumot, szállodát és bevásárló központot építenek.
A kastélyt utoljára száz évvel ezelőtt renoválták, építészetileg elhanyagolt állapotban van: fel kellene újítani, beleértve a klímarendszerrel nem rendelkező, ezért csak időlegesen használható, a tartománynak bérbe adott Haydn-termet is, amely akusztikai adottságai miatt azonban az évfordulós rendezvények fő helyszíne. A GmbH állítólag azt szerette volna, ha a költségekből az osztrák szövetségi kormány 50, a tartományi pedig 25 százalékot vállal magára. Sokan azonban felvonták a szemöldöküket, vajon helyes lenne-e, ha az adófizetők pénzéből ennyit fordítanának egy magánalapítvány elképzeléseinek megvalósítására.
"1990 óta összesen negyvenmillió eurót költöttünk a nyilvánosság számára szabadon hozzáférhető Esterházy-kultúrjavak ápolására. Az állam két százalékos hányadban vette ki ebből a részét. Forrásaink azonban mostanra kimerültek" - közölte akkor Ottrubai egy nyilatkozatában. A tartományi vezetés részéről sajnálattal fogadták az alapítvány bejelentését, amely "évtizedekre visszanyúló, korrekt partneri együttműködésnek vet egyoldalúan véget".
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap