2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Befejeződhet a kolozsvári Mátyás-szobor restaurálása

2008. április 3. 17:00

Az idén befejeződhet már a kolozsvári Mátyás király-szoborcsoport restaurálása - jelentette ki Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) szakállamtitkára.

A látogatás alkalmából az OKM küldöttsége több megbeszélésen vett részt. Többek között találkoztak az Utilitas Kft és a Part of Art Alapítvány illetékeseivel, akik tavaly nyáron közösen nyerték el a szobor állagának felmérésére kiírt pályázatot.

Schneider Márta szerint a kivitelezők úgy tervezik, hogy a munkálatok két évig is eltarthatnak, mivel úgy számoltak, hogy a helyszíni restaurálás miatt csak a nyári hónapokban dolgozhatnak. A szakállamtitkár elmondta, hogy a magyar fél azonban kész olyan korszerű technológiát biztosítani, amely lehetővé teszi a folyamatos munkát, és ez jelentősen lerövidítheti a kivitelezési időt. Magyarország ugyanis azt szeretné, hogy a szoborcsoport már az év végéig nyerje vissza egykori pompáját.

A román és a magyar szakértők a következő hetekben kidolgozzák a kivitelezés pontos ütemtervét és a restaurálás költségvetését. A delegáció tagjaként Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke úgy nyilatkozott, hogy újabb szakaszba lépett a restaurálási folyamat, amelyben már konkrét szakmai kérdésekről tárgyalnak.

Románia és Magyarország közösen vállalta, hogy felújítja Fadrusz János 1902-ben felavatott műalkotását. A két ország fele-fele arányban finanszírozza a munkálatokat.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár