Népirtás volt a kanadai indiánok agresszív asszimilációja
2008. június 2. 10:00
Több évtizedes halogatás után végre napirendre kerül Kanadában az őslakos vezetők által az ország történelmének "legrasszistább cselekedeteként" jellemzett ügy.
Korábban
Egy neves kanadai akadémikus szerint népirtás történt, amelyről azonban hosszú éveken át csak kevesen tudtak az országban. Most azonban végre nyilvánosságra kerül ez a kérdés: június 1-jén kezdi meg a munkáját az igazságtétel és a megbékélés bizottsága, amelynek létrehozása része volt az ottawai kormány és az iskolák 90 ezer túlélőjének képviselői között 2006. májusában, hosszú évek perei után megkötött, 1,9 milliárd dolláros megállapodásnak.
A kormány illetékesei annak idején azt mondták, hogy a bentlakásos iskoláknak nevelniük kell a bennszülött gyermekeket. A másik cél az volt, hogy asszimilálják az őslakos népeket és lerombolják kultúrájukat. Duncan Campbell Scott, az őslakos ügyekkel foglalkozó magas rangú kormánytisztviselő 1920-ban kijelentette: "Túl akarok lépni az indián problémán. Célunk addig folytatni, amíg már nem lesz egyetlen olyan indián sem Kanadában, akit ne szipkázott volna be a politikai társadalom."
Az indián gyermekeket ezekben az iskolákban megalázták, a tanárok megverték őket, ha saját nyelvükön beszéltek és azzal fenyegették őket, hogy pokolra jutnak, ha nem veszik fel a kereszténységet. Sok szülő soha nem látta viszont gyermekeit. A túlélők gyakran drogba és alkoholba fojtották fájdalmukat. Bár Kanada évente mintegy 10 milliárd dollárt költ az őslakosságra, nagyon sok komoly probléma a mai napig megmaradt.
A bennszülött vezetők azt mondják: az ilyen iskolák destruktív öröksége részben megmagyarázza, miért élnek a szánalmas körülmények között az indiánok, miért rossz az egészségi állapotuk és miért magas soraikban a bűnözési arány. "Azt hiszem, a kanadaiak jobban meg fogják érteni, hogy miért születtek rólunk olyan sztereotípiák, melyek szerint lusták, vesztesek, iszákosok vagyunk. Mindez az őslakosságot sújtó pusztító, elnyomó gyarmatosítás eredménye" - mondta Robert Joseph törzsfőnök.
A feltárási folyamat bírálói szerint a bizottság tevékenységének nem lesz sok foganatja, mivel a testületnek nincsen ítélkezési joga. Roland Chrisjohn, a brunswick-i St. Thomas egyetem tanára szerint Ottawának először el kell ismernie, hogy a gyermekek elvétele szüleiktől és idegen kezekbe adása kimeríti a népirtás bűncselekményét. "A bentlakásos iskolák politikai, vallási rendszerünk elpusztításáról, közösségeink, kultúránk, életünk elpusztításáról szóltak - és ebben nagy sikert értek el" - mondta Chrisjohn.
Az egyházak ennek megfelelően bűnbánatot gyakorolnak. Fred Hiltz, a kanadai anglikán egyház prímása szerint a vallási hatóságok megpróbálták "szocializálni és kereszténységre téríteni" az őslakosságot. "Becsaptuk őket, becsaptuk magunkat, becsaptuk istent. Elbuktunk rasszizmusunk miatt és azért, mert azt hittük, hogy a fehér ember felsőbbrendű a bennszülötthöz képest."
Ted Quewezance, a túlélők szövetségének vezetője bízik abban, hogy a bizottságnak sikerül elősegítenie a megbékélési erőfeszítéseket. Ő maga is fizikai és szexuális visszaélések áldozata volt hét éven keresztül, de megtanult ezekkel az emlékekkel együtt élni. Sok indián vezető azonban fél, hogy a kanadaiak többsége tudomást sem vesz a leleplezésekről, mert nem tekinti az indiánokkal történteket fontos dolognak, és ez, mint Joseph mondta, "a legsúlyosabb sértés lenne" mindannyiuk számára.
A kanadai bentlakásos iskolák botránya hasonló ahhoz, ami ugyanebben az időszakban Ausztráliában történt, ahol mintegy 100 ezer gyermeket raboltak el szüleiktől. Kevin Rudd, az ország új miniszterelnöke februárban követte meg az "Ellopott Nemzedéket". Voltak hasonló iskolák az Egyesült Államokban is, de jóval szűkebb körben.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.