Hétvégi várkalauz: Nagykanizsa
2008. június 13. 14:13
A Dunántúl délnyugati tájéka a középkorban hatalmas mocsarakkal bővelkedő vidék volt, melyet a Dráva, a Mura valamint a Kis-Balaton bőséges vizei öntöztek.
A történelem évszázadai alatt két erődítmény is váltotta egymást e helyen. Az elsőt a 14. század elején keletkezett oklevelek Kanizsaszeg várának nevezték, melyet a nagyhatalmú Kőszegi nemzetség várnagya, Osl nembeli Lőrinc kardcsapás nélkül átadott az ostromra felsorakozó királyi csapatoknak. Később ez a korai erődítmény ismeretlen körülmények között elpusztult, még nyomait nem sikerült felfedezniük a régészeknek.
A 16. században sötét felhők vetődtek az addig békés tájra, a török hódítók hullámai elérték Kanizsa környékét is. A várat rövidesen cserével megszerezte a Királyi Kamara, és az akkori időszak hadművészetében legjártasabb itáliai hadmérnököket küldte ki modernizálására. Az egykorú források szerint a jobbágynépek robotmunkájával sok esztendőn át folytak a munkálatok. Hatalmas erdőségeket vágtak ki, hogy a vaskos cölöpökből magas várfalat emeljenek, majd közeit vesszővel befűzték, és agyagos földdel megtöltötték. Ezt nevezték "magyar módra" készült palánkfalnak, mivel a kőben szegény vidéken nem volt lehetőség más építőanyag beszerzésére.
A vár 1600 körül |
Rövidesen azonban ütött utolsó órája, a Haditanács parancsára 1702-ben lerombolták, árkait betöltötték a sáncok anyagával. Területén a régészeti kutatások is nehézségekbe ütköznek, mert ott az 1950-es években szeszgyárat létesítettek. Ezért egyelőre nincs lehetőség arra, hogy jobban megismerjük ezen eltűnt várunk nyomait.
Nagykanizsa a Google Térképeken
Látogasson Nagykanizsára!
Web: www.civertan.hu
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.