Szent hegyet és miniállamot is jelöltek az UNESCO világörökségi listájára
2008. július 4. 08:03
A kanadai Québecben ülésezik az UNESCO Világörökség Bizottsága (VÖB), hogy kiválassza a benyújtott 45 új pályázat közül azokat, amelyeket idén felvesz listájára.
Korábban
A világörökség listáján jelenleg összesen 851 helyszín szerepel, ezek közül 660 kulturális, 166 természeti nevezetesség, 25 pedig vegyes jellegű. Öt ország először jelöl helyszínt: Kirgizisztán a Szulamain-Too szent hegyet, Pápua Új-Guinea Kuk hajdani mezőgazdasági területet, az olasz félszigeten lévő San Marino miniállam a városközpontot és a Titano hegyet, Szaúd-Arábia az Al-Hidzsr régészeti együttest, Vanuatu pedig a Mata királyról elnevezett tájegyüttest. Előnyben részesítik az elbírálásnál az olyan országok pályázatait, amelyeknek még nem szerepel valamely nevezetessége a világörökségben.
Kínai óváros is szerepel a jelöltek között |
A VÖB szakértőinek québec-i munkájáról Roni Amelan elmondta a francia hírügynökségnek, hogy az elbírálás két fő szempontja a megjelölt helyszín "rendkívüli egyetemes értéke", illetve a pályázó ország által a hely értékeinek megőrzésére, bemutatására kidolgozott terv minősége. Az Elba völgyének törlése a listáról azért került napirendre, mert az UNESCO véleményét figyelmen kívül hagyva a folyó fölött 600 méteres híd épül Drezda központjában. Macura Koicsiro, az UNESCO elnöke a tanácskozás kezdetén megjegyezte, hogy egy helyszín törlése "sohasem tekinthető kielégítő megoldásnak". Tavaly azonban töröltek egy ománi természetvédelmi élőhelyet a listáról - mert annak területét az emírség az eredeti tizedére csökkentette.
Megvizsgálják a tanácskozáson a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listáját is. Ezen jelenleg 30 helyszínt tartanak nyilván, közülük egyeseket törölni fognak, mert időközben haladás történt a helyszín védelmét illetően, mások viszont rákerülnek a listára, nem egyszer éppen az érdekelt ország kérésére - ez ugyanis lehetőséget nyújt a hely megőrzését szolgáló támogatások elnyerésére.
A bizottság ülésének színhelye, a csütörtökön alapításának 400. évfordulóját ünneplő Québec óvárosa 1985-ben került fel a listára. A ma is francianyelvű várost Samuel de Champlain francia felfedező alapította 1608-ban.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.