Magyar expedíció menti Kőrösi Csoma Sándor szobáját
2008. július 31. 10:36
Útrakeltek a kiemelt fontosságú magyar emlékhely, Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842) keletkutató egyik tartózkodási helye megmentésére indított hattagú expedíció tagjai.
Korábban
További három társuk: Olosz Emese statikus mérnök, Gulyás Tibor operatőr és Samin Etienne francia építész, aki önkéntesként csatlakozott a csoporthoz, augusztus 4-én indul Budapestről és 6-án találkozik India észak-nyugati részén, Lehben, Nyugat-Tibet központjában a magyar előőrssel.
Ott terepjárókat bérelnek és együtt mennek a 4 ezer méteres hágókon át Zanglába, hogy szemügyre vegyék a kolostor körüli tennivalókat és megkezdjék az állagmegóvást - avatta be az expedíció útjába az MTI-t Siklódi Csilla régész, a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) munkatársa, a zanglai projekt vezetője. Az idő sürget, egyrészt, mert azon a tájon az időjárás miatt csak augusztusban és szeptemberben lehet építkezni. Másrészt viszont Irimiás Balázs 2007-ben járt ott és azt jelezte, hogy ha nem állnak neki a fölújításnak, akkor teljesen összedől a kolostor a szokottnál is több eső és a lakatlanság miatt.
Elsőként a födémet kell megbontani és a tetőt szigetelni, hogy az épületbe ne folyjon be a víz, ezek a munkák mintegy 6,5 millió forintba kerülnek. A kulturális tárcától támogatást kért a KÖSZ, de még nem érkezett válasz. Az Angkor Alapítvány és Irimiás Balázs - aki építészdoktorandusz Tokióban és kulturális örökségvédelemmel foglalkozik - ezért magángyűjtésbe kezdett, ebből veszik az agyagtéglát és más szükséges építőanyagot, a résztvevők pedig maguk fizetik az útjukat. Így sikerült elérni, hogy a hattagú "mentőcsapat" elindulhasson és megkezdhesse a munkát Zanglában.
A helyi uralkodó, Gyalses Nima Norboo Namgyal Ldey, akinek a birtokában van a zanglai kolostor, szintén fölajánlotta segítségét: nála lakik majd az expedíció és a vályogtéglához, a régi építési módokhoz értő mesterembereket ő fogadja föl a renováláshoz. A "király" arra számít, hogy az indiai állam hamarosan megépíti az aszfaltutat egészen Zangláig, a kolostor is megújul, így az idegenforgalom is föllendül majd.
Kőrösi Csoma Sándor 1823-1824-ben, keleti utazása idején a leghosszabb időt, 16 hónapot a zanglai kolostorban töltötte a tibeti nyelv tanulmányozásával. Baktay Ervin 1926 és 1929 között végigjárta Csoma útját és ő azonosította Zanglában szobáját. Bele is véste az ajtófélfába, hogy Csoma's room, (Csoma szobája) s ez még mai olvasható.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap