Harci szekéren száguldoztak a trákok
2008. augusztus 8. 09:56
Egy ókori trák temetkezés feltárása során 1900 éves, teljes épségben fennmaradt harci szekérre bukkantak a régészek Bulgária délkeleti részén - jelentette be az ásatást irányító régész.
Korábban
Daniela Agre szerint csapata a Szófiától 290 kilométerre keletre fekvő Boriszovo nevű falu mellett tárta fel a négykerekű, gazdagon díszített harci szekeret. `Ez az első alkalom, amikor Bulgáriában egy teljes épségben fennmaradt harci szekérre bukkantunk` - hangsúlyozta a Bolgár Tudományos Akadémia vezető archeológusa.
Mint hozzátette, a korábbi ásatások során csupán a harci szekerek egyes elemeit sikerült megtalálni, részben azért, mert az antik lelőhelyek többségét már réges rég kifosztották. A sírdomb feltárása során a csapat cserépedényeket, borosflaskákat, valamint más olyan temetkezési tárgyakat talált, amelyekkel gazdag trák nemeseket volt szokás ellátni a síron túli életre.
Egy külön gödörben fedezték fel a két hátasló csontvázát - az állatokat vélhetően a nemesember temetésekor áldozták fel. A csontvázak mellett jó állapotban lévő bronz- és bőrtárgyakra bukkantak, amelyek feltehetően lószerszámok lehettek.
A Bolgár Kulturális Minisztérium 5000 leva (600 ezer forint) támogatást ítélt a régészeti expedíció számára. Daniela Agre közlése szerint 10 ezer levát (1,2 millió forintot) a Bolgár Tudományos Akadémia biztosít a harci szekér és a többi trák lelet rekonstruálására és konzerválására.
A trákok i.e. 4000 és a 6. század között éltek a mai Bulgária, Görögország, Törökország és Románia területén. Bulgáriában mintegy tízezer trák sírdomb található, amelyek közül sok monumentális, kőből épült sírkamrát rejt.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap