Vallási béke uralkodott az ókori Izraelben
2008. augusztus 13. 12:33
Egy római szentély, amelyet egy ősi izraeli városban tártak fel az ország északi részén, arról tanúskodik, hogy a zsidók és pogányok, majd később a keresztények békében éltek a multikulturális településen.
Korábban
Zipporit, amelyet a görögök Szefforisznak, a rómaiak pedig Diocaesareának neveztek, az i.e. 7. században alapították és Galilea fővárosa volt az ókorban. A település menedéket nyújtott a zsidóknak, akik i.sz. 70-ben elmenekültek Jeruzsálemből, miután azt elfoglalták és lerombolták a rómaiak. Zeév Weisz, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora, a feltárás vezetője szerint a felfedezés révén a kutatók betekintést nyernek a város életébe a 2. században. Ekkor, a római uralom alatt a településnek jelentős pogány népessége volt, amely szentélyét a város szívében építette fel.
"A kisebbségben lévő pogányok nyugodtan imádkozhattak a város központjában és harmóniában éltek a település többségi zsidó lakosságával" - hangsúlyozta Weisz professzor. Nem ismeretes, hogy mikor szűnt meg funkcionálni a szentély, amelynek romjain az 5. században bizánci templom épült.
A decumanustól északra, a szentéllyel szemben egy monumentális épületet tártak fel részlegesen ezen a nyáron. Rendeltetését nem ismerik, ám az épület mérete és jellege arra enged következtetni, hogy komoly szerepe lehetett az ókori város életében. Erre enged utalni az épület udvarát borító kőlapok minősége, a feltehetően földrengés következtében leomlott oszlopok stukkódíszei, valamint két helyiségének színpompás, geometriai motívumokkal díszített mozaikpadlója.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap