2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kőkori hússütéseket rendeztek Stonehenge-nél

2008. szeptember 15. 11:06 The Daily Mail

Egy új kutatás szerint a kőkori kőkör közelében tartott szertartásokon nem volt központi ellátás: a rituális találkozókon mindenki azt ette, amit magával hozott.

A leghíresebb neolitikus emlékhely története a mai napig titkokat rejt: bár idén is folytattak ásatásokat a síkságon, azt már eddig is tudtuk, hogy minden bizonnyal durva küzdelmek folyhattak a fakerítéssel körülvett területen, amely mások szerint egyfajta őskori Lourdes lehetett.

Egy új kutatás is az utóbbit egészíti ki, és eszerint az egykori zarándokokat senki nem vendégelte meg: mindenki azt ette, amit magával vitt. A Stonehenge közelében feltárt állati maradványok ugyanis arról árulkodnak, hogy egyesek Wales-ből, mások akár a skót felfölről is vittek magukkal állatokat, amelyeket aztán ott fogyaszthattak el.

Minderre a maradványok kémiai elemzése alapján jöttek rá, amelyekből megállapítható, hogy az adott csontok pontosan honnan származhatnak. Pontosabban: az állati fogak analízise alapján kiderült, hogy azokban megtalálható az elfogyasztott fűből megkötött stroncium, amely a kalciumhoz hasonlóan megmarad a szervezetben. Egy adott földrajzi területnek pedig jellegzetes stroncium izotópmintái vannak, így már nem is annyira bonyolult elvégezni az elemzést és összehasonlítást.

Ez egyben arra is rávilágított, hogy a térségben már azelőtt is rendeztek nagyszabású összejöveteleket, mielőtt a kőkör egyáltalán elkészült. A kutatást vezető, Dr. Jane Evans, a Brit Földrajzi Felmérés szakértője szerint a maradványok hatalmas mennyisége alapján úgy tűnik, hogy az emberek nagy távolságból is teljes csordákat hajthattak a területre, ahol aztán egy közös lakomán fogyasztották el azokat.

Ennek azonban nem csak Stonehenge volt a célpontja, hanem a félezer évvel korábban épült Durrington Walls is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár