Ügynökök figyelték a Beatles tagjait
2008. október 6. 15:03 MTI
Amikor a Beatles 1964-ben meghódította Amerikát, már semmi sem állt világhír útjában. Ettől kezdve nemcsak zenéjük hódított, hanem rajongók milliói akartak mindent tudni róluk. De nemcsak ők, hanem különböző hivatalos illetékesek, titkos és kevésbé titkos szolgálatok is.
Korábban
A Beatles-dossziék, amelyeket a Brit Nemzeti Levéltárban őriznek, közel 40 év után, egy lelkes amerikai kutatónak, Mario J. Cereghinónak köszönhetően nyílnak meg. Az akták diplomáciai, rendőri jelentéseket, de jogi és pénzügyi dokumentumokat is tartalmaznak, tovább színesítve a Beatlesről és a Beatles-jelenségről alkotott képet.
A brit külügyminisztérium például részletesen foglalkozott az 1964. február 11-i, a washingtoni brit nagykövetségen rendezett fogadással, miután a Daily Express című lapban megjelent, hogy a David Ormsby-Gore nagykövet által adott partyn a biztonsági emberek bántalmazták az együttes tagjait. A Foreign Office ettől persze ideges lett és jelentést kért. Később elterjedt, hogy az egyik diplomata felesége ollóval belenyírt Ringo Starr hajába, hogy így szerezzen egy Beatles-trófeát, de aztán kiderült, hogy a tettet a nagykövetség körül tomboló rajongólányok egyike követte el. Őfelsége külügyérei azonban csak akkor nyugodtak meg, amikor Brian Epstein, az együttes menedzsere köszönetet mondott "a csodálatos estért".
Mindenesetre két évvel később a tokiói brit nagykövetség arról panaszkodott a felettes szervnek, hogy a Gombafejűek nem mentek el a tiszteletükre tervezett fogadásra - éppen a washingtoni cécó miatt. Japánban amúgy komolyabb gondok voltak, miután a brit külképviselet olyan információ birtokába jutott, hogy a zenekar fanatikus ellenségei a fiúk életére törnek. A tokiói jelentésből megtudható, hogy a japán hatóságok is tisztában voltak a Beatles fenyegetettségével, és szigetországi fellépésükre 35 ezer rendőrt mozgósítottak - annyit, mint az 1964-es tokiói olimpiára.
1967-ből származnak azok az iratok, amelyek azt bizonyítják, hogy a zenekar szeretett volna megvásárolni egy kis Égei-tengeri szigetet, hogy távol a sajtótól és a hívek őrületétől tagjai nyugodtan tudjanak dolgozni, komponálni. Az ügyet titkosan kezelte a londoni pénzügyminisztérium, de fennmaradtak azok a levelek, amelyek a tárca és a brit nemzeti bank között születtek e tárgyban. Az üzlet végül nem jött létre.
John Lennon 1968-ban került be először a New Scotland Yard bűnügyi aktáiba, miután októberben a rendőrség házkutatást rendelt el londoni otthonában, és őrizetbe vették az akkor még csak vele élő későbbi feleségével, Yoko Onóval együtt - marihuána birtoklása miatt. A bulvársajtó természetesen rávetette magát az ügyre, már ott tolongtak a paparazzók a házkutatás idején a Montague Square-en. Az ügyből parlamenti interpelláció lett, Arthur Lewis munkáspárti képviselő azzal vádolta a rendőrséget, hogy valaki előre értesítette a sajtót. Valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy Lennonék megúszták az ügyet egy 150 fontos pénzbüntetéssel. 1970. márciusában viszont már arról született rendőrségi anyag, hogy egy szigorú erkölcsi londoni nyugdíjas közszeméremsértésért feljelentette Lennont és az ő obszcénnek tartott rajzait kiállító galéria tulajdonosát. Hatósági döntés értelmében bezárták a galériát és Lennon 8 rajzát elkobozták.
A Kew Gardens-ben található levéltár őriz egy dokumentumot, amely a brit legfelsőbb bíróságtól származik 1971-ből: a Beatles szomorú végéről tanúskodik, amikor Paul McCartney pert indított a zenekar többi tagja ellen a feloszlás után osztozkodás érdekében. Ebben fontra pontosan rögzítették a négy liverpooli fiú minden jövedelmét, amit zenével, jogdíjakkal és egyéb üzletekkel kerestek. Ekkor azonban már valamennyien külön utakon jártak, emberileg és művészileg egyaránt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap