Műholddal találták meg az ókori utat
2008. október 27. 14:08 ANSA
Légi- és műholdas felvételek segítettek az olasz régészeknek megtalálni a Via Anniát, azt az ókori utat, amely mintegy 200 kilométer hosszúságban összekötötte a Po deltájában fekvő városokat Adriától Aquileiáig.
Korábban
Az út a Római Birodalom egyik fő útja volt és hidrogeológiai problémák miatt ment tönkre a középkorban. Rekonstruálása 2005-ben indult meg egymillió eurós (270 millió forint) költségvetéssel, amely a tervek szerint 2009-ben fejeződik be - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.
Az eddigi ásatások eredménye az Altinóban talált antik város, fórum és színház. A leleteket az út mentén öt város múzeuma mutatja be. Elsőként Padova, az ókori Patavium múzeumában láthatók már október végétől. A belépőjegyek ugyanakkor érvényesek lesznek a másik négy város - Adria, Altino, Concordia és Aquileia - múzeumában is.
A régészek remélik, hogy a további ásatások fényt derítenek arra is, hogy az út Adriánál végződött-e vagy a mai Bolognánál. Ebben ugyanis megoszlik a véleményük. Nincs egyelőre egyetértés abban sem, hogy az építtető az i.e. 153-ban konzulnak megválasztott Annius Luscus volt-e vagy inkább Titus Annius Rufus praetor, aki i.e. 131-ben viselte ezt a tisztséget.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap