Felújítják a sümegi ferences templomot
2008. november 10. 14:06 MTI
A szakemberek rövidesen befejezik a templom faberendezéseinek restaurálását is így már eredeti barokk pompájában fogadhatja majd a látogatókat, és a híveket.
A tavaly megkezdett munkák során felújitották a főoltárat, kipótolták, fertőtlenitették, megtisztitották a fafaragásokat, újra elvégezték a szobrok és a díszek aranyozását, valamint a falak ujrafestését.
Az egyhajós, dongaboltozattal fedett templommal egybeépítve látjuk a kétemeletes, négyszögű udvart körülzáró kolostor épületét, mely tekintélyes múlttal rendelkezik. Bejárata fölött látható a püspöki címerrel díszített építési emléktábla, mely az építtető Széchenyi György püspök nevét és az építés évét (1652) őrzi. Tovább a templom történetéhez
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap