Gitárral kísérték a Csendes éj első előadását
2008. december 3. 07:59 MTI
Százkilencven éve, 1818 karácsonyán énekelték el először a Csendes éj című karácsonyi dalt. A világpremiert egy Salzburg melletti kis falu, Oberndorf romos templomában tartották, gitárkísérettel, mert tönkrement az orgona.
1818-ban Salzburg vidéke még a napóleoni háborúk utómegrázkódtatásait szenvedte. Az emberek koldusszegények voltak és éhínség pusztított. Oberndorf is romokban hevert. Ebben a faluban dolgozott Joseph Mohr római katolikus segédlelkész, aki karácsony táján azon gondolkodott, hogy mivel lehetne egy kicsit szebbé tenni az ínséges év Szentestéjét. Még két évvel korábban írt egy szöveget, és december 24-én megkérte egy barátját, Franz Xaver Grubert, a közeli Arnsdorf orgonista-kántortanítóját, hogy komponáljon hozzá zenét.
Estére a mű el is készült, és a Szent Miklós templomban a karácsonyi misén előadták. Az orgona nem működött, a Stille Nacht strófáit ezért gitárral kísérte a szerzőpáros. A hagyomány szerint a dal egy Mauracher nevű tiroli orgonaépítő mester révén terjedt el, akinek 1833-ban Lipcsében volt munkája, és karácsonykor a városi nagytemplomban ugyancsak tiroli kollégáival előadta a dalt a hívő közönség nagy tetszésére.
A Csendes éj aztán tovább terjedt a német nyelvterületen, és lassanként meghódította az egész világot. Szövegét több mint 30 nyelvre fordították le és manapság közel kétmilliárdan éneklik karácsonykor. Az oberndorfi Szent Miklós templom már nem áll, a helyén viszont egy kápolna őrzi a leghíresebb karácsonyi dal születésének emlékét, a szöveg eredeti kéziratát pedig a salzburgi városi múzeumban őrzik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.