Napóleonról és a holokausztról forgatott volna Stanley Kubrick
2009. január 25. 13:34 MTI
Az audiovizuális darabjairól ismert Jane és Louise Wilson angol testvérpár rövidfilmet készített Stanley Kubrick Árja levelek (Aryan Papers) című, félbehagyott filmjéből.
Korábban
A rendező öröksége nemcsak a 13 megvalósított filmjéből áll, hanem a londoni házában felhalmozott több ezer dokumentumból, forgatókönyvből, fotóból, rajzból, amelyekkel előkészítette egy-egy filmjét. Ebben az archívumban, amelyet a családja 2007-ben odaajándékozott a londoni művészeti egyetemnek, vannak a megvalósult filmek, filmtöredékek is. Például a Napóleon, amelyen 30 évig dolgozott és az Árja levelek is. Ez utóbbi Louis Begley Hazugságok háborúja című regényére alapozva egy varsói zsidó nő és unokaöccse történetét dolgozta fel.
Kubrick több éven keresztül foglalkozott a tragikus sorsú emberek történetével, akik kereszténynek vallották magukat, hogy elkerüljék a náci üldöztetést. Már kiválasztotta a főszereplőnőt is, Johanna Ter Steege holland színésznő személyében, aki a magyar nézők elsősorban Szabó István Édes Emma, drága Böbe című filmjéből ismerhetnek. A rendező éveken át bőséges dokumentációt gyűjtött egybe korabeli újságcikkekből, az 1930-as, 40-es évek archívanyagaiból. Felvételeket készített a színésznőről, még ruhapróbák is voltak. Végül azonban 1993-ban Kubrick félretette a tervet, amikor megjelent Spielberg Schindler listája című filmje.
A Wilson-testvérek a Kubrick-alapítvány, a British Film Institute és az Animate Projects felkérésére készítettek az anyaghalmazból egy 16 milliméteres kamerával felvett rövid filmet, amelyet február 13-án mutatnak be Londonban a BFI Southbank galériában egy installáció keretében. Felhasználják hozzá a régi felvételeken kívül a Ter Steegével forgatott anyagot is.
"Nagyon megfogott bennünket a forgatókönyv ezzel a hallatlanul erős nőalakkal" - nyilatkozták az El País című spanyol napilapnak. Arról, hogy a film miért nem valósult meg, Louise Wilsonnak az a feltételezése, hogy az Árja levelek a rendező legszemélyesebb, legbonyolultabb filmjének készült. (Kubrick ősei az Osztrák-Magyar Monarchiából kivándorolt zsidók voltak). "Minden filmjében nagyon objektív volt, ebben mintha szubjektív lett volna. Az anyag nagyon megrázó és lehet, hogy neki személyesen nehéz lett volna ilyen helyzetben találnia magát" - mondta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap