Eladták a legrégibb német pénzérmét
2009. február 10. 11:48 MTI
A németajkú térség legrégibb középkori pénzét, a Kis Pippin (714-768) uralkodása idején vert ezüst dénár egyetlen ismert példányát 34 ezer euróért (közel 10 millió Ft) árverezték el hétfőn egy dortmundi aukción.
Korábban
Az 1 eurócentnél is kisebb, mindössze 1,18 gramm súlyú fémpénzt valószínűleg Trierben (a mostani Németország luxemburgi határának közelében, a nyugati országrészben) verték 747 és 751 között - mondta el a Vesztfáliai Pénz és Érme Árverési Társaság (WAG) egyik vezetője. A Németország legrégebbi pénzérméjeként ismert dénár a történelmi városközpont ásatásain került felszínre 1981-ben. Az árverésen egy neve elhallgatását kérő német gyűjtő vette meg. Az érme a 25 ezer euróra becsült értékénél jóval magasabb áron talált gazdára.
A legendás Nagy Károly apja, Kis Pippin vezette be új pénzként az ezüst dénárt, amely a középkor általános fizetőeszköze lett. A dénárral megszűnt az aranyalapú római pénzrendszer. A frank király által bevezetett új pénz - "Közép-Európa első egységes fémpénze" - a 15. századig volt érvényben.
Udo Gans, a dortmundi árverés szervezője szerint a legrégibb, "közép-európai identitást" viselő pénzt nagyobb ügyleteknél, például adók és illetékek befizetésére használták. Öt-tíz dénárért már egy lovat lehetett vásárolni annak idején. A kisebb értékű adásvételek ekkoriban még csereügyletek körében jöttek létre a falusi lakosság körében. "A váltópénz bevezetése a Karoling-féle pénzreform első lépése volt. Csökkentették a pénzverdék számát és központi felügyelet alá helyezték őket a királyságban" - tette hozzá Gans.
Kis Pippin 747-ben kapta meg fivérétől a frank királyság nyugati részét, ahol Trier is található, és 751-ben koronázták királlyá, miután az utolsó Meroving uralkodót letaszította a trónról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap