Párizsban maradnak a lopottnak vélt bronzszobrok
2009. március 3. 10:40 MTI
Nem kívánta az árverést szervező Christie's londoni központja hétfőn kommentálni, hogy egy kínai műgyűjtő bejelentette: tiltakozásul licitált, és esze ágában sincs kifizetni az Yves Saint Laurent-hagyatékból kalapács alá került, Kína által visszakövetelt bronzszobrokat, amelyekre a múlt heti párizsi árverésen ő adta a legjobb ajánlatot. Az MTI érdeklődésére az aukciósház párizsi irodája annyit azonban közölt: a műtárgyak egyelőre a francia fővárosban maradnak.
Korábban
A londoni székhelyű aukciósház rövid közleményben tudatta, hogy politikájának megfelelően nem kívánja kommentálni sem a vásárlók, sem az eladók személyét, valamint arról sem kíván nyilatkozni, hogy a konkrét esetben milyen intézkedéseket kíván foganatosítani. A Christie's honlapján közölt információk szerint a vásárlónak hét nap áll rendelkezésére az összeg átutalására.
Kate Malin, az aukciósház hongkongi kirendeltségének szóvivője a France Info francia hírrádióban azonban elmondta, hogy a két bronzszobrot a licitálónak addig semmiképpen nem adják át, amíg azokat ki nem fizette. Ezt az MTI érdeklődésére a Christie's párizsi irodája is megerősítette. Arra a kérdésre, hogy a műtárgyak jelenleg hol vannak, a sajtóiroda munkatársa azt válaszolta: egyelőre Párizsban maradnak.
A szobrok jelenlegi tulajdonosa, a tavaly elhunyt Yves Saint Laurent divattervező partnereként ismertté vált Pierre Bergé üzletember a France Infónak elmondta: ha a kínai műgyűjtő nem fizeti ki a szobrokat, megtartja őket és "otthonában tovább él velük". A patkányfejet, illetve nyúlfejet ábrázoló, mintegy 40 centiméter magas bronzszobrok múlt szerdán a vártnál jóval magasabb áron, egyenként 15 millió euróért (4,6 milliárd forint) keltek el a Christie's párizsi árverésén. Mindkét szoborra három-három potenciális vásárló licitált telefonon.
Caj Ming-csao (Cai Mingchao) kínai műgyűjtő hétfőn egy sajtókonferencián felolvasott közleményben jelentette be, hogy ő volt az eddig ismeretlen nyertes ajánlattevő. A férfi, aki egyúttal a Tengerentúlon Eltűnt Kulturális Műkincsek Visszaszerzésének Kínai Alapítványa elnevezésű civil szervezet tanácsadója, leszögezte: soha nem is nem volt szándékában az összesen több mint harminc millió eurós vételár kiegyenlítése. Mint mondta: azért licitált, hogy ezzel tiltakozzon a rablott műkincsek eladása ellen.
Az alapítványt 2002-ben hozta létre Pekingben akadémikusok és "befolyásos emberek" egy csoportja. "Szerintem bármelyik kínai fellépett volna abban a pillanatban. Csupán nekem adatott meg a lehetőség. Pusztán a kötelességemet teljesítettem" - fogalmazott Caj az alapítvány honlapján is megjelent rövid közleményében.
A műkincseket brit és francia csapatok zsákmányolták, amikor az 1860-as második ópiumháború alatt lerombolták a kínai császár nyári palotáját. A kínai külügyminisztérium szóvivője nemrégiben kifejtette: a modern kori történelemben a nyugati imperialista hatalmak számos kínai műkincset raboltak el a pekingi nyári palotából, amelyeknek vissza kell térniük Kínába. A 18. századi szoborfejek már legálisan kerültek a francia divattervező és Pierre Bergé birtokába. A kínaiak a párizsi aukció ellen is tiltakoztak, ám a Christie's ragaszkodott a jogához, hogy elárverezze a műkincseket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.