Kozmikus szörnyek és istenek csatája Guatemalából
2009. március 17. 09:01
A régészek különleges stukkókat találtak Guatemala északi dzsungelében: a faragványokon a maja teremtéstörténet, a Popol Vuh fejezetei elevenednek meg, ahogy a kozmikus szörnyek a helyi istenekkel és Kán hatalmas szent kígyójával csapnak össze.
Korábban
A most felfedezett, közel 8 méter hosszú paneleket i.e. 300 körül faraghatták, és azok a Popol Vuh részleteit ábrázolhatják. A szakembereknek El Mirador, a világ legrégibb maja városában három hónapjába került a faragványok megtalálása - számolt be róla a múlt héten Richard Hansen, a feltárások vezető kutatója, aki egyébként korábban Mel Gibson Apocalypto című filmjének vezető tanácsadója is volt.
A hatalmas templomokat és városokat építő, majd i.sz. 900 körül eltűnő maja civilizáció által felhúzott El Miradort a többi városnál korábban hagyhatták el lakói, és annak hatalmas épületeit, és a köztük kiépített úthálózatot többségében ma is növényzet rejti.
A faragványokon szereplő jelenetek legkorábbi írott verzióját az 1700-as évek elején egy spanyol gyarmati pap fedezte fel, és annak központi alakjairól, a két hősies ikerről a most előkerült ábrázolás az első kézzelfogható képi ábrázolás - mondta el Hansen. Az egyik panelen az ikreket kozmikus szörnyek veszik körül, és felettük egy széttárt szárnyú madár látható. A másikon a maja kukoricaistent egy kígyó támadja meg.
A turisták által igencsak kedvelt guatemalai Tikal romvárosánál El Mirado legalább háromszor nagyobb: közel 2000 négyzetkilométeren terülnek el az egykori település romjai. A konzerválás azonban nem egyszerű, hiszen a térség a kábítószer kereskedelem egyik átrakodó állomása is, ráadásul a helyiek erdőirtása mostanra kritikus szintet ért el, és a romokat csempészek is fosztogatják.
Alvaro Colom elnök ezért tavaly egy nemzeti park létrahozását jelentette be, amely a már feltárt Tikal maradványain kívül El Miradort is megvédené. A tervek szerint 2020-ra a jelenleg csak gyalog, vagy helikopterrel elérhető maja szellemvárost vonat kötné össze a turisták által kedvelt régiókkal.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Minden lépésért meg kellett küzdeniük az amerikaiaknak Ivo Dzsimán
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap