Börtön járt Sztálin halálhíréért
2009. április 3. 13:05
"Mélységes megrendeléssel értesült az egész magyar nép Sztálin elvtárs súlyos megbetegedéséről" - írta a Népszava 1953. március 6-án Sztálin betegségéről hírt adó főoldali cikkében. A lapszámot nem zúzták be, a könyvtárakban ma is megtalálható, a felelősséget pedig a Brumi-könyvek atyja vállalta az esetért - derül ki az Urban Legends összefoglalójából.
Korábban
Mindenki hallott már az ügyeletes szerkesztőről, akinek egyetlen elírt betű miatt kellett börtönbe vonulnia 1953-ban, Sztálin halálát követően. Az interneten több forrást is beszámol az esetről, ezek többsége Bodó Bélát, a népszerű Brumi-könyvek atyját jelölte meg áldozatként.
Vajda Albert, az 1991-ben elhunyt humorista egy 1956-ban felvett BBC-hangfelvételen így mesél a történtekről: a Népszava szerkesztőjét és a szedőt internálták, öt hónapig az ávó börtönében tartották. “Véletlenül jól ismertem a Népszava olvasószerkesztőjét, Bodó Bélát. Éjjel kettőkor jelent meg nála három ávós, elvitték, öt hónapig nem tudott róla senki. A felesége sem. Öt hónap után megjelent, nyolcvannégy kilóról hatvankét kilóra fogyva. Rettenetes dolgokat mesélt. Két hónapig az ávó Fő utcai börtönében volt, cellájában állandóan égett a lámpa, és a legváratlanabb pillanatokban ráncigálták ki kihallgatásra. Ütni nem ütötték, viszont két hónapig alig aludt. Ebbe fogyott bele. Fogalma sem volt, hogy mi lesz vele. Megváltás volt számára, amikor elvitték útépítésre Sztalinváros mellé, ahol viszont egy vadállati őrparancsnok ütötte, verte, rúgta őket. Közölte vele, hogy halálra van ítélve, ki fogják végezni, tehát örüljön, hogy amíg itt van, addig él. Eltelt öt hónap. Váratlanul egy reggel behívatták az irodára, kezébe nyomták a tőle elvett tárgyakat, odaadták a ruháját, és egy vonatjegyet Budapestre. Elengedték. Azt mondta, soha többé nem fog politikával foglalkozni. Két hónap múlva pártjelvénnyel a gomblyukában megjelent, és az utcán büszkén újságolta nekem, hogy visszavették a pártba. A Nők Lapjához helyezték szerkesztőnek, rehabilitálták, kapott valami nyolcezer-ötszáz forintot elmaradt fizetés címén, és ő rájött, hogy a párt tulajdonképpen csodálatos és nagyszerű”.
Beszélőben megjelent cikkében Vámos György bizonytalanabb a részletekben. “Emlékezők körében szóba kerül, hogy a Magyar Nemzet címsorába (vagy csak nyomdai levonatába), mások emléke szerint a Népszavába sajtóhiba került. A ‘mély megrendüléssel’ kifejezés helyett ‘mély megrendeléssel’ szavak, s emiatt az ÁVH azonnal el is vitte a felelőst. A nyomdahiba valóban megjelent a Népszava 1953. március 6-ai számában, ‘az egész magyar nép mély megrendeléssel értesült’ Sztálin betegségéről, de ekkor hivatalosan az újságolvasó még nem értesülhetett Sztálin haláláról, noha a diktátor már halott volt” - írja Vámos.
Az Urban Legends idáig jutott a keresésben, amikor kiderült, hogy az esettel korábban Murányi Gábor is foglalkozott. A szerző így tudta meg, hogy Gyertyán Ervin Lidérc és ingovány (1938-1953) című könyvében tovább pontosít a történteken. “Bodó Béla szomorú története ismert a magyar sajtó berkeiben, de meglehetősen pontatlanul terjedt el. Én pontosan ismerem a hiteles történetet, hiszen én írtam azt a szöveget, amelyben a végzetes elírás megjelent. A lap - mint a többi orgánum is - a különböző üzemekből, munkahelyekről közölt tudósításokat a magyar dolgozók mélységes fájdalmáról és gyászáról, és ezt az összeállítást egy összefoglaló kispublicisztika - szaknyelven szólva kopf - vezette be. Ezt én írtam, és ez a bevezető - s nem a lap vezércikke - kezdődött azzal a mondattal, hogy ‘A magyar nép mélységes megrendüléssel fogadta a megrázó hírt, hogy a nagy Sztálin nincs többé’. A mélységes megrendülésből, mire a lap megjelent, mélységes megrendelés lett. Amikor másnap a szerkesztőségben valaki - már nem emlékszem, hogy ki - figyelmeztetett erre, csaknem lefordultam a székről. Hiszen lehet, hogy a kéziratból került nyomtatásba az elírás, megeshet az ilyesmi, s mivel a kéziratot az ÁVH kiszállt emberei lefoglalták a nyomdában, ezt nem tudtam ellenőrizni. (…) Aztán kiderült, hogy mind a kézirat, mind a hasáblevonat korrekt és hibátlan volt. Ez volt a szerencsém. Velem nem is foglalkoztak.
Az ÁVH a Balog János helyébe lépő tördelőszerkesztőt, az aranyos Bodó Bélát - Brumi könyvet íróját - tartóztatta le, aki a legjobb barátom volt a szerkesztőségben, s azt a nyomdászt, aki az e betűt az ü helyett beszedte a szövegbe. Csak azt tudom elképzelni, hogy valami más sajtóhiba lehetett a szövegben, amit korrigáltam, s amikor azt kijavították - ami az akkori nyomdatechnikával csak az egész sor újraszedésével volt lehetséges -, akkor került a szövegbe a hiba, ami Béla figyelmét elkerülte, holott az ő dolga volt az oldallevonatok ellenőrzése. (…) Bodó Bélát is, a nyomdászt is letartóztatta az ÁVH. S amikor Béla vagy egy félév múlva előkerült, egykori önmaga árnyéka volt.”
A végén azonban sok minden másra is fény derült - a részletek és az inkriminált újságcikk az Urban Legends oldalán olvashatók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap