Kötésminták és angolgyűlölet a női magazinokban
2009. április 16. 08:47 The Daily Telegraph
A náci női magazinok a maiakhoz hasonlóan kötésmintákat, divattanácsokat és recepteket ismertettek, valamint az is kiderült belőlük, hogy a második világháborúért a britek hibásak.
Korábban
A Frauen Warte című magazin sokban emlékeztet a mai pletykalapokra, ám közelebbről nézve rögtön látszik, hogy a 65 számból álló kiadványnak jóval több feladata volt, mint a háziasszonyok szórakoztatása: szinte minden oldal propagandacélokat szolgált.
A lapokban a kor celebjei is megjelennek, így az egyik számban a lányával, Eddával pompázó Hermann Göring tűnik fel, aki mellett a háztartások világáról, vagy divathírekről is olvashatunk. A náci párt hivatalos, kéthetente megjelent lapja 1935 és 1945 között volt kapható, és eladási csúcsán közel kétmillió példány került a standokra.
A shropshire-i Ludlow aukciósházban kalapács alá kerülő kollekciót, amelyet egy angol gyűjtő a német árveréseken gyűjtött össze, a tervek szerint 500-700 fontért adják majd el. Emellett olyan, fiúknak szóló magazinokat is eladnak, amelyekből a fiatalok a repülők lelövését, vagy az angol hajók elsüllyesztését tanulhatták meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához 19:05
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet 17:05
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05