Rekonstruálták a pannóniai téglavető remekét
2009. április 24. 13:02
A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat szakemberei a 86-os főút Szombathely-Vát közötti nyomvonalán, Vép-Nemesbőd határában egy különleges kora római kori agyagedény darabjaira bukkantak, amelyet sikerült eredeti állapotába visszaállítani.
Korábban
A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat régészei a 86-os főút Vát-Szombathely közötti nyomvonalának megelőző régészeti feltárása során egy kora római kori hamvasztásos sírban egy szürke fazék, egy mélytál és egy csupor mellett találták meg a vizsgálatok után összeillesztett agyagedényt - tájékoztatta a Múlt-kort dr. Fülöp Endre Norbert, a KÖSZ régésze. A szakember elmondta: a vizsgálatok során megállapították, hogy a római kori, sárgás-vöröses, alig 55 centi magas tárgy téglaagyagból készülhetett, és alacsony hőfokon égethették ki.
Dr. Fülöp Endre Norbert szerint a készítő külön-külön formázhatta meg fazekaskorongon az alsó hengeres testet, és az ezt lefedő kúpos süveget is, majd még nedves, képlékeny állapotban illeszthette össze a két részt. A szakember szerint csak ezt követően történt meg az ajtónyílás kivágása az alsó hengeres részen, amit az is bizonyít, hogy a felette lévő teher miatt nem roskadt be vagy deformálódott a kivágás. A vizsgálat alapján azt is megállapították, hogy az ajtó nyílásának peremezését nedves kézzel végezte az ismeretlen mester.
Az agyagtárgy rendeltetéséről nem sokat tudunk, a szakemberek szerint valószínűleg urnaként használhatták egy temetkezés során. Ezt bizonyítják a sírban talált töredékek, amelyek a többi melléklet szintjén helyezkedtek el. Az urnát tehát nem a sírra helyezték,- mint azt egyébként eredeti funkciója kívánná, hanem az a halottal együtt a temetés során került a hamvasztásos sírba. A szakember szerint az alapanyag és az alkalmazott technika aklapján valószínűnek tűnik, hogy a töredékeiből összeillesztett római kori emléket nem fazekas, hanem egy korongozásban gyakorlott téglavető készíthette.
A szakemberek feltételezése szerint a 86-os főút új nyomvonalán előkerült tárgy leginkább lámpaházikó lehetett, de mégsem használhatták ún. világító toronyként, mivel csak egynyílású, s így csak csekély fényt tudott kibocsátani.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05