Száz év a jezsuitákkal
2009. április 26. 12:42 MTI
Idén ünnepli fennállásának századik évfordulóját a jezsuita szerzetesrend magyarországi tartománya, ebből az alkalomból történészkonferenciát és koncerteket szerveznek, szentmisét tartanak, illetve ősszel a zsidókat mentő jezsuitákra emlékeznek, a Magyar Posta pedig bélyeget ad ki - tájékoztatott Vértesaljai László, a programok egyik szervezője.
Korábban
A jezsuita templomigazgató elmondta: szombaton a Budapesti Jézus szíve templomban tartandó szentmisével arra emlékeztek, hogy az épületet 1909. április 27-én szentelték fel. Ezen kívül bolíviai és paraguayi együttesek adták elő a jezsuita misszió dél-amerikai zenéjét, a Musica Sacra kórus Bach Magnificatjával lépett fel, a templomról szóló bélyeget és képeslapot pedig a Magyar Posta a helyszínen bélyegezte. A szombati programot az új templomkertben táncház zárta.
Vasárnap jezsuita kávéházat tartanak, ahol idősebb jezsuiták mesélnek a rend 1950-es betiltásáról és az utána következő évekről. Ezután a vallási rajz- és esszépályázat eredményhirdetését tartják, illetve a nyertes művekből készített kiállítást nyitják meg, az énekpályázat győzteseinek dalait pedig a Musica Sacra mutatja be - közölte. Vértesaljai László kitért arra, hogy május 24-én emlékeznek a holokauszt áldozataira és azokra a jezsuitákra, akik a Jézus szíve templom szenespincéjében mintegy 200 zsidót bújtattak és mentettek meg. Ennek emlékét márványtábla és a rajta lévő bronzplakett őrzi - tette hozzá.
Arról is beszámolt: szeptember 7-én a világszerte mintegy 20 ezer tagot számláló jezsuita rend legfőbb elöljárója, Adolfo Nicolas generális lesz a magyarországi tartomány vendége abból az alkalomból, hogy ezen a napon adták ki Rómában a rendet szentesítő pápai dekrétumot. Szeptemberben egyhetes tematikus kávéházat rendeznek, melynek keretében a nyilvánosság bevonásával megtárgyalják egyebek mellett a női egyenjogúság, a cigánypasztoráció és a kisebbségek helyzetének kérdéseit, valamint a közéleti részvétel és a hit közötti kapcsolat témáját.
Októberben kétnapos történészkonferenciát is szervez a magyarországi tartomány, melynek során a 100 év jelentős állomásait, így a jezsuiták által kezdeményezett népfőiskolák és az ifjúsági szervezetek történetét veszik górcső alá - folytatta. Elmondása szerint a jezsuiták magyarországi tartományában 7 rendházban mintegy 100-an élnek, 4 templomot, illetve egy 12 osztályos általános iskolát és gimnáziumot tartanak fenn, ez utóbbit Miskolcon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap