2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Elindult a legújabb keresztes hadjárat

2009. május 9. 13:40

Keresztes hadjáratot hirdetett a műemlékem.hu - igaz a cél sokkalta békésebb, mint a Szentföld visszafoglalása. A portál a Magyarország területén található kereszteket szeretné játékos formában lajstromba venni.

A portál szerkesztője, Kovács Olivér szerint a a magyarországi, nem temetkezés emlékére állított keresztekről semmilyen adatbázissal nem rendelkezünk, és ezért az oldalon most összegyűjtenék ezek pontos helyét. A pontversennyel jutalmazott honismereti játékban bárki részt vehet, aki regisztrál a honlapon. Csupán gps-t és fényképezőgépet kell ragadnia, majd a környezetében talált keresztek adatait feltölteni az adatbázisba. Az elmúlt néhány nap alatt már több mint száz kereszt adatai kerültek be a bárki számára hozzáférhető gyűjteménybe.

A magyarországi keresztek felmérése nem öncélú, hiszen sok akad közöttük, amely sem országos-, sem helyi védettséget nem élvez. Így műemléki védések, s a későbbiekben akár tudományos kutatások alapját adhatja a felépülő adatbázis.



A tavaly júniusban indult oldalra elsőként a több mint 11 ezer országosan védett műemlék került fel. Ezek mindegyikéről született már állapotjelentés, a mozgalom tagjai több mint 27 ezer alkalommal kerestek fel igazolhatóan műemlékeket és adtak hírt azoknak aktuális állapotáról. A műemlékvédelmi portálon nemrégiben magazin-rovat indult, s hamarosan bekerül a rendszerbe a helyi védettségű műemlékek 15 ezer objektumot tartalmazó csomagja is.

A hasonló alkotások védelmével máshol is sokat foglalkoznak: Cornwall kőkeresztjeit műholdakkal védik, míg nálunk a somogyhárságyi kőkeresztek kerültek fel az örökségi listára.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár