Újabb tömegsírt találtak Boszniában
2009. május 26. 15:40 MTI
A kelet-boszniai várostól 40 kilométernyire nyugatra, Mrsici faluban lévő tömegsírban legalább húsz ember földi maradványai vannak, akiket valószínűleg az 1992 és 1995 közötti boszniai háború végén elkövetett srebrenicai mészárlásban gyilkoltak meg.
Korábban
Az exhumálás feltehetően napokig eltart, eddig kilenc áldozat maradványait emelték ki a sírból - mondta Lejla Cengic, az eltűnt személyek boszniai bizottságának szóvivője.
A boszniai szerb erők mintegy 8000 muzulmán férfit és kamaszt mészároltak le néhány nap alatt 1995 júliusában azután, hogy elfoglalták az ENSZ védett övezetének nyilvánított srebrenicai muzulmán enklávét. Mostanáig a mészárlás több mint 5600 áldozatát azonosították, akiket a térségben feltárt mintegy 70 tömegsírban találtak.
A nemzetközi jogi fórumok népirtásnak minősítették a srebrenicai mészárlást, amelynek egyik felelősét, Radovan Karadzicot, a boszniai szerbek volt politikai vezetőjét 2008 júliusában fogták el Belgrádban 13 év bujkálás után. A hágai Nemzetközi Törvényszék népirtással, háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádolja, akárcsak Ratko Mladicot, a boszniai szerb erők szökésben lévő volt katonai vezetőjét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.