Magyar konyhatörténet a Városligetben
2009. június 4. 08:22 MTI
Halból készült finomságok, lakodalmas csapatok, főzőpárbaj, borutca, vásári kavalkád és biotermékek fogadják június 5-7. között a Magyarok Nagy Asztala elnevezésű gasztronómiai fesztiválra látogatókat.
Korábban
Az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend harmadik alkalommal rendezi meg a Vajdahunyadvárban a fesztivált, amelyre ingyenes a belépés. A háromnapos rendezvény során a látogatók megismerhetik a legrégebbi és leghíresebb magyar ételeket és italokat a honfoglalástól egészen napjainkig. Az egyes korok kulturális és gasztronómiai bemutatása mellett évről évre egy-egy kiemelt téma kerül a középpontba. Ez tavaly a reneszánsz volt, idén pedig a hal a főszereplő. Ennek fő oka - a rendezők szándéka szerint -, hogy felkeltsék a figyelmet e fontos és egészséges élelmiszer-alapanyag iránt.
Az esemény idején zajló halászati konferencia főleg elméletben foglalkozik a témával, míg a vásári kavalkádban számos halból készült ételt lehet majd megkóstolni. A helyszínen bogrács, halászcsárda, cigányzene fogadja a látogatókat, no meg délvidéki, sváb és bunyevác lakodalmas csapatok menyasszonnyal, vőlegénnyel, násznéppel és zenekarral. Lesz főzőpárbaj a magyar régiók és a nemzetiségek között, sörparádé és borutca. Biotermékek is vásárolhatók, széles választékban. A gasztronómiai fesztivált különböző műfajú kulturális műsorok egészítik ki. A rendezvény oldalából pedig az is kiderül, hogy az Árpád-házi királyok imádták a káposztát és az ökröt, Mátyás a mártásra esküdött, Petőfi meg odavolt a gulyásért.
Az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend - amely 2005 decemberében alakult - feladatának tekinti a magyar gasztronómia belföldi és nemzetközi színtéren való képviseletét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap