Felvázolták Kubiláj kán első fővárosának alaprajzát
2009. július 10. 08:53 MTI
Kubiláj kán (1215-1294), Dzsingisz kán unokája első fővárosának, Sangtunak (Shangdu) alaprajzát vázolták fel kínai régészek a három hónapja kezdődött feltárások eredményeként.
Korábban
"Az eddigi ásatások legizgalmasabb eredménye a sáncárok feltérképezése azzal a kapuval, amelyen keresztül kizárólag az uralkodóház tagjai és a nemesek közlekedhettek" - magyarázta Jang Hszingjü (Yang Xingyu), a belső-mongóliai örökségvédelmi hivatal vezető régésze.
Az archeológusok megtalálták a császári palota maradványait is, amely egy lecsapolt tó helyén épült, s a maga korában a város legmagasabb épülete volt. Jang Hszingjü szerint a háromévesre tervezett nagyszabású projekt keretében a feltárások mellett az ősi építmények egy részét is helyreállítják egy 1500 négyzetméteres területen.
Sangtut 1256-ban építették Kubiláj kánnak, a Jüan (Yuan)-dinasztia (1271-1368) első császárának uralma alatt, akit négy évvel később itt emeltek a trónra. A Pekingtől 400 kilométernyire északnyugatra fekvő város később a Jüan-dinasztia uralkodóinak nyári rezidenciájává vált, miután a fővárost a mai Pekingbe tették át 1276-ban. Sangtut parasztlázadás során rombolták le a Jüan-dinasztia uralkodásának legvégén.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap