A tényeknél is erősebb a hollywoodi történelemhamisítás
2009. augusztus 10. 15:33 The Daily Telegraph
A hollywoodi filmek történelemképe akkor is hatásosabb a gyerekek számára, ha az iskolában már megtanulták a mozivásznon látott események mögötti valóságot - derül ki egy új kutatásból.
Korábban
A kutatás rávilágított: a filmek olyannyira hatásosak, hogy sokszor minden könyvnél döntőbb befolyással vannak a múltismeretre. Éppen ezért a gyerekek akkor is inkább a filmeknek hisznek, ha az azokban bemutatott tények hamisak, hiába állítják tanáraik vagy tankönyveik épp az ellenkezőjét.
A kutatást vezető Andrew Butler szerint nagyon hasznos lehet, amikor a filmek helyesen mutatják be a múltat. Ez igaz azonban az ellenkezőjére is: a hatásos ábrázolás akkor is jobban megragad, ha tele van ferdítésekkel és nyilvánvaló hazugságokkal. A Psychological Science című szaklapban megjelent tanulmány így kiemeli: bár nagyon fontos a filmek felhasználása az oktatásban, a tanárok jobban teszik, ha azok előtt bemutatják az alkotás hibáit is. A filmek ráadásul furcsa képet alakítanak ki a diákokban: így vannak, akik szerint 1899-ben az amerikai elnök, Denzel Washington felkerekedett, és Anna Frank vezette csapataival partraszállt a nácik által elfoglalt Új-Zélandon.
Anne-Elisabeth Moutet, a Daily Telegraph-ban közzétett cikkében azonban úgy véli, hogy a problémát túldimenzionálják, hiszen mindez évszázadok óta jelen van az irodalomban is. A történelmi témákat felhasználó írók ugyanúgy történelmet írnak és hamisítanak, mint a filmesek, így Kleopátra és III. Richárd történetét többen ismerik Shakespeare műveiből, mint a történelmi szakirodalomból. Szerinte az irodalom mindent átértelmezett, így például a Henryk Sienkiewicz Quo Vadis című regényében bemutatott Néró is népszerűbb, mint az ókori auktorok által bemutatott figura. Moutet szerint a kutatás arra sem tér ki, hogy bár ezen filmek lehet, hogy történelmet hamisítanak, mégis sokakban felkeltik fel az érdeklődést a történelemtudomány iránt is.
A témát korábban mi is körbejártuk: előbb bemutattuk, hogy pontatlanságuk miatt szeretjük a történelmi filmeket, majd felelevenítettük a hitelesség csapdájában vergődő alkotások titkait, míg végül megnéztük, hogy milyen, amikor a történelem csak díszlet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap