Ásatások az ókori bürokrácia fellegvárában
2009. augusztus 11. 15:57 MTI
Izraelben 2700 éves palotaegyüttest tártak fel, ahol a régészek feltételezése szerint Ezékiás uralkodása idejétől egy közigazgatási központ működött.
Korábban
A Tel-Avivi Egyetem és a Heidelbergi Egyetem közös ásatási projektjében száznál több régészhallgató vesz részt. Az izraeli és német egyetemistákon kívül az egyhónaposra tervezett feltárásokban részt vesznek angol, ausztrál, görög, olasz és spanyol diákok. Az ásatások Jeruzsálemtől délre, a Ramat Rahel kibucban folynak, ahol töméntelen mennyiségű pecséttel ellátott korsóra bukkantak. Az archeológusok szerint ezekben olajat, bort, s egyéb mezőgazdasági terményt tároltak, amelyeket adóként szedtek be külföldi uralkodók számára.
A közigazgatási központ egy palotaegyüttesben működött Ezékiás, Júdea 13. királyának (i.e. 715-687) uralkodásának idejétől két évszázadon át. A királyság hivatalnokai egészen Júdea utolsó királya, Zedékiás (i.e. 597-589) uralkodása végéig, s az első jeruzsálemi templom i.e. 586-os lerombolásig dolgoztak itt.
Ismét adminisztratív hivatal működött az épületegyüttesben i.e. 539 után, amikor a zsidók hazatérhettek a babiloni fogságból, s a központ megtartotta funkcióit még a hellenisztikus korban is. Valamikor a Hasmóneus-dinasztia (i.e. 141 - i.e. 37) uralkodása idején rombolták le. Helyén egy zsidó falu épült, amelyet a rómaiak pusztítottak el: a mostani feltárások során a régészek több, ebből a korból származó rituális fürdőt is megtaláltak.
A bizánci korban templomot építettek, később a hely elnéptelenedett, s elhagyatott volt majd egy évezreden át, míg fel nem épült a Ramat Rahel kibuc.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.