Vandálok tomboltak a középkori várban
2009. szeptember 2. 09:47 The Daily Mail, BBC News
A walesi Flint kastély véres csatákat és kegyetlen ostromokat látott, romjai az angol történelem elmúlt 700 évéről mesélnek. Az erősség maradványai komoly veszélybe kerültek: köveit vandálok teszik tönkre, akik a látogatókat is elijesztik onnan.
Korábban
A Wales északi partjainál magasodó kastélyt első alkalommal kellett bezárni a nagyközönség előtt, miután részeg tinédzserek tomboltak a romok között. A helyi személyzet elmondása szerint a fiatalok a közeli lakóparkból érkeztek, és őket is komolyan megfenyegették.
A Cadw, azaz a walesi örökségvédelem helyi vezetője, John Wallis szerint a fiatalok tevékenysége miatt fontolóra vették azt is, hogy a nagyközönség többet ne látogathassa az épületegyüttest. Elmondása szerint bár komoly összegeket fektettek a látogatóbarát környezet kialakításába, most a fiatalok miatt nem engedhetik oda a turistákat, ugyanis a részegek sokszor megfenyegették őket, sőt egyes esetekben sörös üvegeket vágtak hozzájuk.
A Flint kastélyt I. Edvárd uralma alatt építették: ez volt az első olyan erősség, amelyet az uralkodó Wales meghódítása során emeltetett; az építmény felhúzásához 1277 és 1286 között 3000 emberre volt szükség. A végeredmény impozáns: a falak egyes helyeken hét méter szélesek. A helyiek már 1282-ben is megostromolták, majd 1294-ben az angol helytartó égette fel, hogy ne jusson az ellenfelei kezére. A várat nem sokkal később újjáépítették, ám 1647-ben Oliver Cromwell csapatai megostromolták, majd lerombolták. Az épületben 90 éve fogadnak látogatókat, ám a Cadw a vandálok miatt az elmúlt években közel 100 ezer fontot költött állagmegóvásra.
A helyiek szerint a legfőbb probléma az olcsó alkoholban keresendő, míg a bezárás ellen a polgármester is tiltakozott, mondván a kastély nagyon komoly idegenforgalmi bevételt jelent számukra. Így komoly kiesést hozott a múlt hétvége is, amikor a Big Dee fesztiválra a korábbi több ezer helyett alig pár száz ember érkezett.
A Cadw most lépéskényszerbe került, ezért terveik szerint a rendőrséggel és a helyi önkormányzattal egyeztetve találnának megoldást a helyzetre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap