Indiánokkal rohanták volna le Angliát
2009. október 6. 12:17 The Daily Telegraph
Hamarosan kalapács alá kerül az a nemrég felfedezett, különös tervezet, amely azt mutatja be, hogy az 1770-es évek végén a franciák miként rohanták volna le a szigetországot.
Korábban
A Projet d’une Descente en Angleterre pour l’Année 1779 című tervet Charles-François Dumouriez francia tábornok készítette. A Bonhams aukciósházban ma eladásra kerülő irat szerint a hadvezetés 10 ezer amerikai katonával foglalta volna el Nagy-Britanniát, amelyet akkor az amerikai függetlenségi háború leverése kötött le.
A tábornok a csapatokban a „vadakat”, azaz az amerikai őslakosokat is alkalmazta volna, akik „borzalmak áradatát” zúdították volna a britekre. Dumouriez a tervet akkor készítette, amikor Cherbourgot irányította, és azon egy rövid széljegyzet tudósít arról, hogy a terv Barthélemy Scherer tábornok, hadügyminiszter kezébe is eljutott.
Ezek szerint az amerikai csapatok Írországba érkeztek volna meg, ahol garantált lett volna a sikerük. A dokumentum szerint legalább 500 indiánra lett volna szükség, ám ha nem sikerült volna előteremteni őket, akkor bostoni katonákat öltöztettek volna be így, és őket vetették volna be kegyetlen vadakként. A dokumentum emellett azt is részletezi, hogy az invázió során milyen brit erőkre, ellenállásra számíthatnak, és milyen csapatokra lehet szükség ennek leverésére.
Azt azonban a történészek sem tudják, hogy a tervnek volt-e bármilyen hatása, és azt sem ismerjük, hogy Amerikába egyáltalán eljutott-e a tervezet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap