Kőkori fegyvergyárat fedeztek fel Nagy-Britanniában
2009. november 16. 10:36 MTI
Nyolcezer éve, a középső kőkorban Leicestershire grófság területén valóságos fegyvergyár működött, amelynek maradványait egy építkezéshez kapcsolódó régészeti feltárás során fedezték fel Melton közelében.
Korábban
"Körülbelül ötezer kovakődarabkát gyűjtöttünk össze egy parányi területen. Alakjukból következtetni tudunk arra, hogy a mezolitikumból származnak. A leletek többsége a kovakő pattintásakor, a nyílhegyek készítése közben keletkezett hulladék" - magyarázta Wayne Jarvis ásatásvezető régész.
Szenzációsnak nevezte a leletet, mivel korábban hasonló helyszínt soha nem sikerült feltárni a brit szigeteken, a középső kőkorból származó eszközöket többnyire szántás közben fordítja ki a talajból az eke. Mint a régész rámutatott, Leicestershire grófság területén kevés a kovakő, a legközelebbi lelőhely Lincolnshire-ban van, így a nyersanyag nagy becsben állhatott, és a "leselejtezett" nyílhegyeket valamiképpen újrahasznosították.
A helyszínen több kisebb kőhalmot is felfedeztek, vélhetően ezzel erősítették a talajhoz az állatbőrből készült "sátorlapokat". A kőkori fegyverkészítők "tábortüzének" helyét is felfedezték, ahol elszenesedett állatcsont-maradványokat találtak. A középső kőkori népesség nomád életmódot folytatott, vadkanra, szarvasra, vadmacskára vadászott. Pattintott kőeszközöket használtak, ismerték a tüzet, ám nem készítettek cserépedényeket, és nem ismerték a fémeket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.