Megújul a szekszárdi kórházi kápolna
2009. november 23. 15:18 MTI
Elkezdődött a Szent János és Pál vértanúnak szentelt kápolna felújítása Szekszárdon. A munka adományokból és pályázati támogatásból az épület fennállásának 250. évfordulójára fejeződik be.
Korábban
A barokk stílusú, Szekszárdon kórházi kápolnaként ismert műemlék felújításához eddig hatmillió forintot sikerült előteremteni - mondta el Bacsmai László plébános. Az Alsóvárosi Római Katolikus Közhasznú Egyesület által szervezett jótékonysági koncertek bevételéből és adományokból hárommillió forint gyűlt össze, és ugyanennyi támogatást nyújt a munkához a Nemzeti Kulturális Alap.
A rendelkezésre álló összegből megerősítik az épület alapját, víztelenítik a falakat, újra vakolják a kápolnát, felújítják a liturgikus teret. A freskók restaurálását is magába foglaló teljes rekonstrukcióhoz mintegy harmincmillió forintra lenne szükség - közölte a plébános. A tervek szerint 2010-ben, a kápolna búcsúnapját megelőző napon, június 25-én püspöki szentmisén áldják meg a megújult műemléket. A hitéleti célokra negyedszázad nem használt kápolnát ezt követően megnyitják a hívek előtt.
A Szent János és Pál kápolnát 1760-ban német telepesek építették, 1802-től a szekszárdi kórház kápolnája. Falait legalább három, de helyenként több rétegben freskók borítják. Északi részében barokk, ornamentális motívumokból és dombormű benyomását keltő grisaille-képekből álló festést tártak fel, amelyet 2000-ben restauráltak. Bejárata felett az egykorú, jelenleg a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeumban őrzött Szent Flórián szobor másolata látható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap