Megfejtették a legősibb héber feliratot
2010. január 8. 09:08
Megfejtették a rendelkezésre álló legrégibb - az i. e. 10. századból származó - héber feliratot - jelentette be csütörtökön a Haifai Egyetem bibliatudományi tanszéke.
Korábban
Az észak-izraeli nagyváros tanintézményének közleménye szerint Gerson Galil régésznek sikerült bebizonyítania, hogy a cserépdarabra tintával írt felirat Dávid király idejéből származik, és mint ilyen, a legősibb írásos héber szöveg. A felfedezés által egyben egyértelműnek tűnik, hogy a bibliai szövegek egy része az eddig hittnél évszázadokkal korábban keletkezhetett.
A 15-ször 16,5 cm-es töredéket másfél éve találta a Jeruzsálem közelében fekvő Hirbet Keifa lelőhelyen egy másik régész, Joszef Garfinkel. Galil szerint a felirat megfejtése alapján kijelenthető, hogy már Dávid király uralma alatt is voltak olyan szerzők, akik irodalmi szövegeket, és a Bírák és Sámuel könyveihez hasonló történeti feljegyzéseket írtak le. Szerinte ez egyben megcáfolja azokat a vélekedéseket is, miszerint a korban még nem létezett királyság a térségben.
A szöveg a szegényekkel, a rabszolgákkal, az idegenekkel, az özvegyekkel és az árvákkal szemben elvárt bánásmódot taglalja. A szavak a héber szókincsből valók, és a fogalmak, amelyeket takarnak, a Bibliából ismertek, ám biztosan nem onnan másolták a töredékre azokat.
A megfejtés részletei
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.