Egy újkori francia temető mindennapjai
2010. február 18. 09:29 INRAP
A Földközi-tenger mentén fekvő La Ciotat nevét a legtöbb ember a filmtörténetből ismeri. A város temetőjében zajló ásatások a település középkori és újkori társadalmi szerkezetéhez, és halottkultuszához szolgálnak fontos adalékokkal.
Korábban
La Ciotat a középkorban egy kis, 200 lelkes halászfalu volt, a házak a plébániatemplom körül helyezkedtek el. A 16. századi gazdasági fellendülés következtében nagyon sok genovai származású család érkezett a településre. Mindez a demográfiában is éreztette a hatását, alig egy évszázad alatt a lakosság 200 főről 10 ezer főre növekedett. A település határozottan városias jelleget öltött: az új városfal az előzőnél sokkal nagyobb területet övezett és jóval vastagabb volt, illetve új egyházi intézmények létesültek. 1581-ben a középkori és keresztény hagyományoknak megfelelően az új temetőt még a városfalakon belül hozták létre, amely köztemetőként egészen 1831-ig működött. Az első temetkezés után néhány évvel a Szent Jakab-kórházat már a temető szélén építették fel.
Az Inrap régészei számára a 2000 négyzetméteres terület valóságos kincsesbányának bizonyult. A munkálatok 2009 márciusában kezdődtek, a feltárásban mintegy 30 szakember vett részt. A kutatás során több mint ezer sírt hoztak a napvilágra, az itt található leletanyag nagyon sok szempontból árnyalta a település középkorára és kora újkorára vonatkozó ismereteket. A nagy számú sír, illetve az a tény, hogy a területet nem bolygatták meg lényeges megfigyelésekre adott lehetőséget. Eddig általában csak olyan cintermeket vizsgáltak, amelyek nagyobb katasztrófa (például pestisjárvány) következtében jöttek létre, addig Ciotat-ban több évtized temetkezési szokásait, és azok változásait lehetett szemügyre venni. A modern kor halott-kultuszát eddig főként írott és néprajzi források segítségével rekonstruálták, míg itt más tudományos módszerek alkalmazására is sor kerülhetett.
A kutatók górcső alá tudták venni a temetkezési gyakorlat változását, kronológiai és tipológiai sort próbáltak felállítani az egyes sírok között, részletesen kitértek a sírmellékletekre. Kiderült, hogy 16-17. században a halottak egyszerű gödrökben, lepelbe csavarva helyezték végső nyugalomra, a 18-19. században a holttesteket felöltöztetve és koporsóban adták vissza az anyaföldnek. A jelentős számú melléklet két nagyobb csoportra oszthatók. A mindennapi életre a gombok, csatok, ékszerek utaltak, míg a rózsafüzérek, keresztek és medálok a népi vallásosság bizonyítékai. Mindezek világosan megmutatják, hogy a korszakban az élők hogyan viszonyultak halottaikhoz.
A temető abban a sajátságos helyzetben van, hogy rendelkezésre áll a plébánia halotti anyakönyve, amelyet 1575 óta vezettek, így az írott források adatait össze lehet hasonlítani a földből nyert információkkal. Világossá vált, hogy ebben a temetőbe a társadalom szegényebb rétegei temetkeztek, a polgárok az egyházi intézményekben nyertek végső nyugodalmat. A 18. század gondolkodásmódja itt is éreztette hatását: a temetkezésekben jelentős, a köztisztaságot védő szabályokat vezettek be. A régészeti eredmények most azt hivatottak eldönteni, hogy ezeket a gyakorlatban mennyire valósították meg.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz 09:50
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor 09:05
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben tegnap
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn tegnap
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában tegnap
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával tegnap
- Viktória királynő szabadítatta ki a csatornaépítéssel is foglalkozó 1848-as hőst 2024.05.03.
- Egy kertész lányát vette el a később női ruhában bújkáló jakobinus vezető 2024.05.03.
