Romanov hercegek maradványait találták meg Szentpéterváron
2010. február 16. 15:16 MTI
Földmunkálatok során emberi maradványokat találtak a szentpétervári Péter-Pál-erődben, s nem tartják kizártnak, hogy Romanov hercegek maradványairól van szó. A cári család teljes körű szakértői vizsgálatot követel.
Korábban
Alekszandr Zakatrov, a Romanov-ház kancelláriájának vezetője az Interfax hírügynökségnek elmondta, nem kizárt, hogy a Romanov család tagjainak maradványait találták meg, erről azonban még korai beszélni. A cári család ragaszkodik ahhoz, hogy a maradványokat teljes körűen vizsgálják meg a család és az ortodox egyház bevonásával. "A genetikai vizsgálat nem elégséges, fel kell kutatni minden levéltárt és minden lehetséges tanút, s vizsgálatot a legnyíltabban kell lefolytatni, és fontos, hogy a szakértők ne akarjanak belőle politikai show-t csinálni" - mondta Zakatov.
Korábban a múzeum munkatársai jelentették be, hogy 16-17 ember maradványait találták meg, s egyes szakemberek szerint lehetséges, hogy Romanov hercegek maradványairól van szó, akiket a vörös terror idején, 1919-ben lőttek agyon. Mindeddig úgy tűnt, végleg feledésbe merült, hol temették el őket.
Julija Gyemigyenko, a Szentpétervéri történelmi múzeum tudományos igazgatóhelyettese újságírók előtt kijelentette: elég valószínűnek látszik, hogy a tömegsírba a vörös terror áldozatait temették, vélhetően télen, de haláluk feltételezett időpontja és minden egyéb adat is egyelőre csak találgatás, így még egyáltalán nem lehet arról beszélni, hogy a Romanov család tagjairól lenne szó.
Zakatov elmondta: a család azért ragaszkodik a nagyon körülményes és körültekintő vizsgálathoz, hogy nehogy ismét elkövessék a Jekatyerinburg mellett talált maradványok vizsgálatának hibáit, amelyek miatt a Romanov-ház és az ortodox egyház nem látja kellően bizonyítottnak, hogy abban az esetben a cári család tagjait találták meg.
Az ismeretek szerint 1918. július 16-ról 17-re virradó éjszaka a jekatyerinburgi Ipatyev-ház alagsorában gépfegyvertüzet zúdítottak II. Miklós cárra, feleségére, lányaikra - Anasztáziára, Tatyjanára és Olgára -, azok nevelőnőjére, a család orvosára, szakácsára és lakájára. A 9 elégetett és savval leöntött holttest maradványait 1991-ben találták meg. A cári család tagjait - többek között a Romanovokkal rokonságban álló Fülöp edinburghi herceg DNS-mintáinak segítségével - azonosították.
A cárt 1998-ban temették újra a szentpétervári Péter-Pál-erődben, a cári család tagjainak hagyományos temetkezési helyén, de a Romanov család és az ortodox egyház a mai napig nem tekinti kellően bizonyítottnak, hogy valóban a cár maradványait találták meg. Később, 2007-ben további maradványokat találtak, amelyeket immár még alaposabb genetikai vizsgálatnak vetnek alá a világ számos vezető tudományos intézetében.
Tavaly januárban zárult le a nyomozás, amely II. Miklós cár és családja halálának körülményeinek tisztázására indult. A Romanov-ház peres úton próbálja elérni, hogy II. Miklóst nyilvánítsák politikai üldözés áldozatának és rehabilitálják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.