Felépítik az aztékok fővárosát
2010. február 25. 09:43
Tenochtitlan szent városközpontjának pontos másolata épülhet fel hamarosan Mexikóváros határában - jelentették be a héten a projekt vezetői, akik turisztikai robbanást várnak a beruházástól.
Korábban
A virtuális makett után a 14. századi település pontos másolatában 21 egykori épületreplika emelkedik majd az ég felé, így Coacalco, Cihuacoatl, Chicomecoatl és Xochiquetzal piramisai mellett a Nap temploma is megépül, és újraalkotnak egy prekolumbián labdajáték pályát is; az épületeket egy hatalmas csatorna övezi majd, ahol hajózásokat is szerveznek, illetve a látogatók interaktív bemutatón nézhetik végig, hogy a 16. században érkező hódítók miként pusztították el a korábbi fővárost.
A tervek szerint az aztékok épületei az eredeti méretben, színekkel és festésekkel készülnek el, ahogy azokat Bernal Diaz del Castillo is megörökítette. Ezek belseje azonban már modern lesz, és ott kiállítótermek, koncerttermek és kulturális terek kapnak helyet, és az egyik templomban IMAX-vetítőt rendeznek majd be.
A Nican Ca Tenochtitlan Center névre hallgató komplexumban helyet kap az Azték kultúra múzeuma is, és a helyi őslakosok is képviseltetik majd magukat. A 300 hektáron épülő beruházás mellé irodaházak, a Hilton-szállodalánc két új épülete, illetve bevásárlóközpontok is kerülnek. Az építkezések a tervek szerint pár hónapon belül elkezdődhetnek majd, és a munkálatok a három milliárd dolláros, külföldi befektetőkkel közösen összeadott büdzsé alapján öt év múlva érhetnek majd véget.
Érdekes, vagy épp meglepő, hogy a tervezett élménypark pontos helyét mindezek ellenére nem tették közzé; a mexikói sajtó szerint ez Huixquilucan városa mellett lesz, amely nagyon közel van egy tervezett autópálya-szakaszhoz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap