Sarkvidéki álmokat dédelget Kína
2010. március 11. 08:08 MTI
Kína egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy szerepet biztosítson magának az Északi-sarkvidék jövőjéről szóló döntésekben most, amikor a tartós jég olvadása azzal a reménnyel kecsegtet, hogy rövidebb hajóúton lehet majd eljutni az Atlanti-óceánra.
Korábban
Peking mind nagyobb erőforrásokat fordít az északi-sarki kutatásokra, bár a tisztviselők óvatos politikai megközelítésre intenek, hogy ne riasszák meg a térség államait - írja tanulmányában Linda Jakobson, a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) kutatója. "Kína tudja, hogy méretei és nagyhatalmi státusba emelkedése félelmeket keltenek, ugyanakkor igyekszik magát olyan helyzetbe hozni, hogy ne zárhassák el az Északi-sarkvidéktől" - olvasható a tanulmányban.
A kínai gazdaság exportfüggő szerkezete miatt az Európába és Észak-Amerikába vezető rövidebb utaknak nagy jelentőségűk lehet - írja a szerző, olyan becsléseket idézve, amelyek szerint a bruttó hazai termék közel fele kapcsolódik a hajózáshoz. A Szibériát északról megkerülő tengeri útvonal mintegy 6400 kilométerrel lenne rövidebb Hamburgból Sanghajba, mint a Szuezi-csatornán keresztül. A rövidebb út csökkenthetné Kína számára annak árát - és kockázatát - is, hogy Afrika és Amerika atlanti partjairól szállítson nyersolajat és más árucikkeket.
Az Európa és Ázsia közötti áruszállítás jelenleg alapvetően a Szuezi-csatornán keresztül zajlik. Az eddigi tanulmányok szerint az Arktisz északnyugati átjárójának megnyílása, ahol az általános felmelegedés miatt nyaranta teljes olvadás következhet be 2050-2060-ra, 40 százalékkal csökkenthetné a két földrész közötti távolságot.
Pekingnek bizonyos hátrányt jelent a térség jövőjéről szóló tárgyalásokon, hogy nincs északi-sarkköri kikötője. Mindössze öt parti államot - Oroszországot, Kanadát, Dániát, Norvégiát és az Egyesült Államokat - leszámítva a világ többi része nagyjából hasonló helyzetben van, és verseng a befolyásért egy majdan létfontosságúvá váló térségben. "A sarkköri nemzeteknek meg kell érteniük, hogy az Arktisz ügyei nem csupán regionális ügyek, hanem nemzetköziek is" - idézi a tanulmány Kuo Pej-csinget (Guo Peiqing), a kínai Óceán Egyetem tanársegédjét.
Az Arktisz jegének olvadása máris feszültségeket okoz az öt határos tengerparti ország között, főként a tenger mélyén rejlő ásványkincsek fölötti rendelkezés tekintetében. A pekingi diplomáciának, amely erős hangsúlyt helyez a nemzeti szuverenitásra és a más országok belügyeibe való "be nem avatkozásra", nehéz megkérdőjeleznie az északi-sarkköri országok területi igényeit. Kínának nincs szuverenitása az Északi-sarkkör vizei és tenger alatti kincsei fölött. Így ha nem igyekszik politikai és szakmai téren, kimaradhat abból, hogy döntő hatalom legyen a térség igazgatásában - idéz szakértőket a dokumentum.
Kínának hagyományosan jelentős sarkkutató kapacitásai, létesítményei vannak, amelyeket egy sor egyetemi program és a nemzetközi együttműködésre irányuló koncentrált erőfeszítések egészítenek ki. Kínáé a világ legnagyobb nem nukleáris jégtörőhajója, és 2013-ra készül el egy kisebb jégtörő - utal rá Jakobson. Ugyanakkor Peking azt hangoztatja, hogy olyan témákra összpontosít, mint a környezet és a klímaváltozás. A kutatók és a tisztviselők csak most kezdték felmérni az utóbbi években napirendre került jégmentes hajózás politikai és kereskedelmi velejáróit.
Vannak kockázatai is az északi sarki jég olvadásának. A kínai hajózási cégek "ádáz versenyre" számíthatnak, délebbre lévő kikötőik megszenvedhetik a változást, és a jelenlegi nemzetközi törvények nem kedveznek az északi-jeges-tengeri hajózással kapcsolatos kínai érdekeknek - hangzik a tanulmány, egy kínai szakértői csoport megállapításait idézve. Még ha a szóban forgó tengeri út valóban megnyílik is, gyakorlati megoldásként kizárhatják olyan akadályok, mint a magas biztosítási díjak, az úszó jéghegyek veszélye, a sekély átjárószakaszok vagy az, hogy milyen magas díjakat számítana fel Oroszország a területi vizein való áthaladásért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap