Készül a Digitalizált Törvényhozási Tudástár
2010. március 17. 17:42 MTI
Mintegy kétmillió oldalnyi jogforrás, országgyűlési dokumentum és szakirodalom válik hozzáférhetővé az Országgyűlési Könyvtár Digitalizált Törvényhozási Tudástár elnevezésű projektjének eredményeként - tájékoztatott az Országgyűlés Sajtószolgálata.
Korábban
Az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap 200 millió forintos támogatásával megvalósuló projekt célja, hogy hozzávetőleg kétmillió oldalnyi könyvet és időszaki kiadványt, történeti országgyűlési dokumentumot, jogforrást, valamint jogi, történettudományi és politikatudományi szakirodalmat digitalizáljanak.
A szerzői jog által nem védett dokumentumok szabadon hozzáférhetők lesznek, a szerzői jogvédelem alatt állókat pedig dedikált könyvtári hálózaton érhetik el magyarországi könyvtárakban. A projekt biztosítja az Országgyűlési Könyvtár állományának védelmét is, a jövőben az olvasók által igényelt másolatokat ugyanis nem az eredeti dokumentumról, hanem a digitális másolatokról készítik.
A digitalizálandó állomány 36 százaléka könyv (lexikonok, adattárak, monográfiák, tanulmánykötetek), 31 százaléka jogforrás (1945 előtti döntvények, közlönyök és egyéb hivatalos lapok), 24 százaléka időszaki kiadvány (jogi, politikatudományi és történettudományi folyóiratok); 9 százaléka pedig történeti országgyűlési dokumentum (jegyzőkönyvek, naplók, irományok, költségvetések, zárszámadások). A dokumentumok kétharmada 1945 előtti.
Az alkalmazott OCR technológia révén a dokumentumok úgynevezett kétrétegű pdf-ben lesznek tanulmányozhatók, azaz az olvasók egy, az eredeti művel megegyező képet látnak, ugyanakkor lehetőségük nyílik a szövegben való keresésre is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.