Rómában állítják ki az ókori görög ezüstkincset
2010. március 22. 08:30 MTI
A Római Nemzeti Múzeumban állítják ki azokat az i.e. 3. századból származó ezüst tárgyakat, amelyeket a New York-i Metropolitan Múzeum szolgáltatott vissza Olaszországnak.
Korábban
A 16 darabból álló, aranyozott ezüstgyűjtemény az illegális régiségkereskedelem elleni erőteljes fellépésnek köszönhetően került vissza Olaszországba. Az ezüstkincs része egyebek között két nagy kehely, egy kétfülű csésze, tányérok és ivóeszközök.
Olasz művészettörténészek szerint a tárgyak a Szicíliából fennmaradt, legjelentősebb hellénkori leletet képezik. A Morgantina-kincs néven ismert gyűjteményt arról a mai Aidone olasz város közelében fekvő görög településről nevezték el, ahol megtalálták. Angelo Bottini római régészeti főfelügyelő elmondta, hogy a tárgyakat feltehetően különböző művészek készítették, és más-más célokat szolgáltak. A nagy kelyhekben például vizet kevertek borral a lakomákhoz, a tányérokat pedig szertartáson használták.
A Metropolitain Múzeummal kötött megállapodás keretében visszakerül Olaszországba az i.e. 6. századból ismert Eufroniosz-kratér is. (A kratér bor és víz vegyítésére szolgáló kétfülű váza öblös testtel és széles szájnyílással.) A visszakapott műkincsek a Római Nemzeti Múzeumban láthatók május 23-től, később Szicíliában állítják ki őket.
Olaszország eltökélt harcot folytat azokért a műkincsekért, amelyeket szerinte területéről loptak el, és külföldi múzeumoknak értékesítettek. Erőfeszítései eredményeképpen tucatnyi római, görög és etruszk műremek kerül vissza különböző múzeumokból, köztük a Metropolitanből és a kaliforniai J. Paul Getty Múzeumból. Cserébe olasz múzeumok hasonlóan jelentős műkincseket kölcsönöznek ki hosszú távra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05